Nemcsak az iskolaérettségi szabályokon, hanem az iskolakezdés gyakorlatán is változtatni kellene a PDSZ szerint

Érdemes lenne átalakítani az iskolaérettséggel kapcsolatos döntések rendszerét, az első osztályba érkező gyerekeknek pedig is több időt kellene biztosítani az iskolai élethez való alkalmazkodásra – többek között erről beszélt Miklósiné Nagy Ágota, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) alelnöke.

A Heti TV Pirkadat című műsorában PDSZ alelnöke kifejtette, hogy a jelenlegi szabályozás nem veszi kellőképpen figyelembe a gyerekek eltérő fejlődési ütemét, miközben az iskolakezdés komoly alkalmazkodást igényel a családoktól és a pedagógusoktól egyaránt – éppen ezért fontosnak tartaná, hogy az iskolaérettség megítélésében nagyobb hangsúlyt kapjanak azoknak a szakembereknek a tapasztalatai, akik nap mint nap foglalkoznak a gyerekekkel.

Miklósiné úgy látja, változtatni kellene azon a jelenlegi rendszeren, amelyben az Oktatási Hivatal dönt arról, hogy a tanköteles korba lépő gyermek további egy évig óvodában maradhat-e. Úgy véli, ebben elsősorban azoknak kellene nagyobb szerepet kapniuk, akik a legjobban ismerik a gyermek fejlődését, vagyis a szülőknek és az óvodapedagógusoknak.

Amennyiben már az óvodában felmerül, hogy a gyermeknek még időre van szüksége az iskolakezdéshez, szakértői bizottság vizsgálhatná meg a fejlettségét, és ennek alapján lehetne dönteni arról, hogy indokolt-e további egy évig óvodában maradnia. Meglátása szerint ez nagyobb biztonságot jelenthetne a családok számára, hiszen a gyerekek eltérő ütemben fejlődnek, és nem feltétlenül állnak készen ugyanabban az életkorban az iskolai elvárások teljesítésére.

Több időt lehetne hagyni az alkalmazkodásra

Az iskolakezdés jelentős változást hoz a hatéves gyerekek életében, hiszen az óvoda megszokott, játékos környezetéből egy jóval kötöttebb, új szabályokkal és elvárásokkal járó közegbe kerülnek. Miklósiné Nagy Ágota arra hívta fel a figyelmet, hogy az átmenet a gyerekek mellett a szülők és a pedagógusok számára is megterhelő lehet, ezért különösen fontos, hogy az elsősöknek elegendő időt hagyjanak az alkalmazkodásra.

Saját intézményük gyakorlatát példaként említve elmondta, hogy a tanévet hosszabb előkészítő időszakkal kezdik, amelynek során nem azonnal az írás és az olvasás elsajátítására helyezik a hangsúlyt – először az iskolai környezettel, a mindennapi szabályokkal és a tanuláshoz szükséges szokásokkal ismertetik meg a gyerekeket, majd fokozatosan vezetik be őket a betűtanulásba.

Hangsúlyozta, hogy az alsó tagozatos tanítók munkája jóval túlmutat a tananyag átadásán, hiszen ebben az életkorban a gyerekek érzelmi fejlődésének támogatása, beilleszkedésük segítése és a közöttük kialakuló kapcsolatok figyelemmel kísérése is meghatározó része a pedagógiai munkának.

„A prevenció a legfontosabb”

A gyerekek közötti fejlődési különbségek felismerésében és kezelésében a korai felméréseknek is meghatározó szerepük lehet. Miklósiné ezzel kapcsolatban elmondta, hogy intézményükben már az áprilisi beiratkozáskor bekérik a szülőktől a rendelkezésre álló szakértői dokumentumokat, szeptemberben pedig a fejlesztőpedagógusok és gyógypedagógusok valamennyi első osztályos gyermeket felmérik.

Ez lehetővé teszi, hogy azoknál a tanulóknál is időben felismerjék az esetleges nehézségeket, akik korábban nem rendelkeztek szakértői véleménnyel, így a szükséges fejlesztés és támogatás már a tanév elején megkezdődhet.

A szakszervezeti vezető külön kitért a szülők szerepére is, hangsúlyozva, hogy a gyermek fejlődésével kapcsolatos nehézségek elhallgatása éppen a megfelelő segítségnyújtást késleltetheti. Fontosnak tartja, hogy a családok és a pedagógusok minél korábban felismerjék, ha egy gyermeknek valamelyik területen több támogatásra van szüksége, hiszen az időben megkezdett fejlesztéssel számos későbbi probléma megelőzhető.

„A prevenció a legfontosabb” – fogalmazott, kiemelve, hogy a gyerekek nem azonos ütemben fejlődnek, az ebből adódó különbségeket pedig nem szabad automatikusan lemaradásként vagy kudarcként értékelni.

Ennek kapcsán felidézte azt a korábbi pedagógiai gyakorlatot is, amely az alsó tagozat első négy évét egységként kezelte, és nagyobb mozgásteret biztosított a gyerekeknek ahhoz, hogy saját fejlődési ütemükben sajátítsák el a szükséges készségeket. Meglátása szerint nem feltétlenül jelent problémát, ha egy második osztályos tanuló még lassabban olvas a társainál, amennyiben megfelelő támogatást kap ahhoz, hogy negyedik osztály végére behozhassa a lemaradását.

Ahogyan arról az Eduline korábban beszámolt, a 2027/2028-as tanévtől átalakulhat az iskolaérettséggel kapcsolatos döntések rendszere. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a pedagógus-szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen arról számolt be, hogy már készül az a jogszabálytervezet, amely ismét nagyobb szerepet biztosítana a szülőknek és az óvodapedagógusoknak. A tervek szerint amennyiben egyetértenek abban, hogy a gyermek készen áll az iskolakezdésre, nem lenne szükség az Oktatási Hivatal döntésére. A változtatás részletei ugyanakkor egyelőre nem véglegesek.

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel. Közben készül az új Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja is, amely jelenleg véleményeztetési körön van.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.