Hogyan változott az albérletpiac az idei szezonban?
A koronavírus nagyban befolyásolta az albérletpiacot is, ami most hatással van azokra az egyetemistákra, akik lakást keresnek a következő tanévre.
A koronavírus nagyban befolyásolta az albérletpiacot is, ami most hatással van azokra az egyetemistákra, akik lakást keresnek a következő tanévre.
Eduline
Az albérletpiacon július 23-a, ahogyan azt megszokhattuk, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után nagy roham várható, jó hír azonban, hogy több okból is, de az árak csökkennek - közölték a lakáspiaci szakértők az MTI-vel.
Eduline/MTI
Egy egyetemista fiú 48 napig biciklizett, hogy hazaérjen családjához Görögországba.
Eduline
A legtöbb egyetemen közeledik, vagy már el is érkezett a tavaszi félév vége. Az elmúlt két félév alapján pedig minden évben át- és visszasorolnak hallgatókat másik finanszírozási formára. De miben változtatott a koronavírus miatt felállított vészhelyzet ezeken?
Eduline
Hajnaltól hajnalig a laptopotok és a jegyzeteitek felett görnyedtek? Már az energiaitalok és a kávék sem hatnak? Most összegyűjtöttünk néhány tippet, ami segíthet az ébren maradásban.
Eduline
Ismét átalakul az albérletpiac, elmúlni látszik a koronavírus-járvány okozta hirtelen árcsökkenés.
Eduline
Nehezen tudtok nekiülni a tanulásnak? Most összegyűjtöttünk néhány tippet, ami hasznos lehet a vizsgaidőszakban.
Eduline
Hoppon maradtak azok a diákok, akik úgy igényelték az új, Diáhkitel Pluszt, hogy előtte már folyósították számukra a nyelvtanulási diákhitelt is.
Eduline
Néhány egyetemen már tart, van ahol pedig holnaptól kezdődnek hivatalosan a tavaszi, nyári vizsgák. Egy biztos, ez a vizsgaidőszak más lesz, mint a többi. Mutatunk néhány tippet, amire érdemes figyelnetek a távoktatásban zajló vizsgák idején.
Eduline
A hallgatók olyan szolgáltatásokért fizetnek tandíjakat, amelyeket hónapok óta nem tudnak igénybe venni a koronavírus-járvány miatt. Ezt egyre több hallgató nehezményezi, ezért petíciókat nyújtanak be és pereket indítanak, hogy visszakapják a pénzüket.
Eduline
Hogyan zajlanak az idei tanév egyetemi záróvizsgái? Megnéztük, milyen megoldást találtak egyes egyetemek.
Eduline
Az egészségügyi dolgozókon segítő csodaszemüveggel rangos elismerést szereztek magyar egyetemisták.
Eduline
A koronavírus terjedésének lassításáért március 16-tól minden iskola bezárt, a tanároknak és a diákoknak pedig digitális távoktatásra kellett átállniuk. A hirtelen változásra több ezer egyetemista és tanár reagált: egy hétvége alatt megalkották az Oktatás Online Digitálisan honlapot, az OKTONDI-t.
Eduline
Eddig ismeretlen égitestekre bukkant egy Michelle Kunimoto nevű fiatal kutató a Kepler űrteleszkóp adatait elemezve.
Eduline
Nem feltétlen kell mindig a „tipikus” diákmunkákban gondolkodnotok, hiszen rengeteg lehetőség közül lehet válogatni, érdemes bővebben utánanézni.
Eduline
A felsőoktatás és a klinikai központok felkészültek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a vasárnapi sajtótájékoztatón.
Eduline/MTI
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) köremailben figyelmeztette hallgatóit és munkatársait a koronavírus megelőzéséről.
Eduline
Hányan tanultak egyetemen, főiskolán az elmúlt évtizedekben? Újabb szuper videót ajánlunk az adatok szemléltetésére.
Mennyi idő alatt kell teljesíteni a karonként meghatározott egyetemi átlagot és min múlik még az állami ösztöndíjas hely? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
Bár közeledik a vizsgaidőszak vége, azért ez még sok egyetemista nem igazán érzi. Ki az, aki már végzett, és ki az, aki még szorgalmasan tanul, vagy éppen szenved?
Eduline