Fizetést kapnak és lakbért fizetnek a padjukért egy amerikai tanár harmadikos diákjai
Ha pedig nem adják le a házi feladatukat, még pénzbírsággal is számolniuk kell.
Ha pedig nem adják le a házi feladatukat, még pénzbírsággal is számolniuk kell.
Fémdetektoros beléptetés, ingyenes iskolabuszok, választható tantárgyak és akár saját, kidekorálható parkolóhely – csak néhány dolog, ami egy amerikai diák számára teljesen hétköznapinak számít, magyar szemmel viszont szokatlannak tűnhet.
Egy apa tüzet nyitott a saját családjára Rhode Islanden egy jégcsarnok lelátóján, majd önmagával is végzett. A pályán tartózkodó középiskolás jégkorongozók az életükért menekültek. Legalább ketten meghaltak.
Az Egyesült Államokban több mint száz egyetemen tiltakoznak diákok és oktatók a Trump-adminisztráció új felsőoktatási terve ellen. A „compact” néven ismert megállapodás anyagi támogatást ígér azoknak az intézményeknek, amelyek vállalják, hogy erősítik a konzervatív nézeteket a campusokon – a kritikusok szerint viszont ez az akadémiai szabadság végét jelentheti.
A Harry Potter és a bölcsek köve, valamint Orwell 1984 című könyvét is eltávolították több iskolai könyvtár polcairól.
Több mint hárommillió tankönyvet nyomtatnak ki az ország részére.
Eduline/MTI
Az USA-ban az utóbbi időben egyre elterjedtebb, hogy a pénzügyi nehézségekkel küzdő bevásárlóközpontokban iskolákat alakítanak ki,
A republikánusok szeretnék megszakítani a TikTok és a Kínai Kommunista Párt közötti kapcsolatot, a platform szerint az intézkedéssel csökkennének az amerikaiak véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos jogai.
Tornyos Kata
Az Egyesült Államok rendőrsége egy friss ügy kapcsán hivatkozott a gyerekrablás egy új és szokatlan formájára.
Az ember szereti a történeteket, sokkal könnyebb ugyanis sztorikban gondolkodni, mint adatsorokban és bonyolult összefüggésekben. Sok történelmi legenda is közszájon forog, pedig tudható, hogy nincs közük a valósághoz. Hoztunk nektek ezért tíz történelmi tévhitet, köztük párat a legnépszerűbbekből és néhány kevéssé ismertet is.
Tarnay Kristóf
A Texasi Egyetem egészségtudományi központjában Babócs Dóra mentora a világ egyik legjobb és leghíresebb érsebésze lesz.
Tarnay Kristóf
A mémeken szereplő iskolaigazgató első nekifutásból öt napos felfüggesztéssel akarta megbüntetni a diákot. Miután a fiatal pánikrohamot kapott ennek hallatán, ezt három napra mérsékelték.
Tarnay Kristóf
A hagyomány eredetét a tengerentúlon, olyan helyen kell keresni, ahol még volt is konkrét szerepe a sapkáknak, nem csak beszereztek egyet a diplomaosztó előtt.
Tarnay Kristóf
Idén már alig a válaszadók harmada mondta, hogy nagyon vagy eléggé bízik a felsőoktatásban, míg korábban ez megközelítette és meg is haladta a válaszadók felét. Ugyanakkor általános intézményi bizalomvesztés látszik és az egyetemi világ még mindig a negyedik a tengerentúli bizalmi rangsorban.
Tarnay Kristóf
Ahol a pandémia ellenére is jelenléti oktatás volt, ott is visszaestek a tesztek eredményei, de érezhetően kevésbé.
Tarnay Kristóf
Az Egyesült Államok hivatalosan is kérte újrafelvételét az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe (UNESCO), amelyből Donald Trump elnöksége alatt lépett ki.
Tornyos Kata
Idehaza közben, ha nem is ilyen modellben, de mintha ez már nem lenne kérdés.
Tarnay Kristóf
Virginia előtt öt másik állam is hasonlóan döntött, miközben az infláció miatt a tengerentúli tandíjak érezhetően megdrágultak.
Tarnay Kristóf
Az elefántok ősei régebben Európában és Észak-Amerikában is éltek, az egyik kihalt rokonára bukkantak most Amerikában.
Tornyos Kata
Az Egyesült Államokban évtizedek óta éles vita folyik arról, hogy hangzástanból vagy egész szavakból kiindulva érdemes a gyerekeket megtanítani olvasni. Most New York állami iskoláiban egy módszertani szigorítással lényegében eldöntenék ezt a kérdést, ugyanis a polgármester feltornázná a megapolisz fiataljainak olvasási képességeit, amit saját érintettsége is motivál. A szóképes módszerrel korábban idehaza is megpróbálkoztak, de nem aratott túl nagy sikert.
Tarnay Kristóf