Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A mémeken szereplő iskolaigazgató első nekifutásból öt napos felfüggesztéssel akarta megbüntetni a diákot. Miután a fiatal pánikrohamot kapott ennek hallatán, ezt három napra mérsékelték.
A róla készült mémeket el nem viselő, az azt készítő diákot elég nagy port kavaró módon szankcionáló intézményvezető karaktere idehaza is ismert egy kecskeméti kollégium esete kapcsán. Egy hasonló eset történt az Egyesült Államok déli Tenesse államában, Tullahoma település középiskolájában is, amelynek diákja a szigorúnak és humortalannak tartott igazgatóról tett közzé pár mémet Instagram-sztoriban. Az egyik például „tesóm” felirattal ábrázolta az igazgatót, egy másikon pedig anime macska-filtert tett rá.
(null)
(null)
Jason Quick, a mémeken szereplő iskolaigazgató első nekifutásból öt napos felfüggesztéssel akarta megbüntetni az iskola területén és a tanítási időn kívül közzétett mémeket posztoló diákot. Miután a fiatal pánikrohamot kapott ennek hallatán, ezt három napra mérsékelték, olvasható a Reason.com cikkében. Az iskolavezetés arra hivatkozik, hogy a házirendjükben szerepel, hogy a diákok nem posztolhatnak olyasmit, amely megszégyeníti, lealacsonyítja vagy lejáratja bármelyik diákjukat vagy munkatársukat.
A döntést a diák oldaláról azzal igyekeztek vitatni, hogy ez sérti a szólásszabadságról is szóló első alkotmánykiegészítést, illetve a Legfelsőbb bíróság egy két évvel ezelőtti döntése szerint a közoktatásban nem szankcionálhatnak olyan iskolán kívüli megnyilvánulásokat, amik nem zavarók. Márpedig a vonatkozó jogi beadvány szerint az iskolában nem vert nagy port, hogy a diák kiposztolt pár mémet. Az ügyben ugyanis szerdán pert indított a diák egy, a szólásszabadságért küzdő nonprofit szervezet segítségével.
Érvelésük szerint az iskola közösségi médiás előírásai alkotmányellenesen homályos szabályokat tartalmaznak és az iskolának nem lett volna joga felfüggeszteni a diákját az intézményen kívül született Instagram-posztok miatt. A 48 oldalas beadványban arról írnak, mivel az igazgató személyében a mémek egy hivatalos személyen gúnyolódtak, azokat védik az első kiegészítés, ráadásul azok nem okoztak fennakadást, anyagi kárt, nem sértették mások jogait és hasonló nem is volt várható. A cikkből nem derül ki, hogy az perben mikorra várható döntés.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.