Erre az öt egyetemre jelentkeztek a legtöbben a 2024-es felvételin
Hamarosan pedig az is kiderül, kik kerültek be.
Hamarosan pedig az is kiderül, kik kerültek be.
Székács Linda
Új tolltartó, új ceruzák, táska, füzetek, tornazsák, körzők és vonalzók. Évről évre szülők tízezrei hagynak elképesztő összegeket a boltokban, sokan pedig már nyáron a szeptemberi iskolakezdésre gyűjtenek. Amiről azonban sokan nem tudnak, hogy az önkormányzatok is igyekeznek megkönnyíteni a családok helyzetét, és jellemzően egy néhány ezer forintos összeggel vagy utalvánnyal hozzájárulni a kiadásokhoz. Mutatjuk, hol és milyen feltételekkel igényelhetők beiskolázási támogatások.
Székács Linda
Összegyűjtöttük, mennyit lehet keresni friss diplomásként az idei év legnépszerűbb mérnöki képzésével.
A képzésen résztvevő pedagógusoknak 5 perces videót is kell készíteniük arról, hogyan használják a tanultakat az órákon.
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, fizikából melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
Székács Linda
Az igazolatlan hiányzások komoly szankciókkal, akár pénzbírsággal, a családi pótlék megvonásával és a gyámhivatal közbelépésével járnak, a nem tanköteles korú tanulók jogviszonya pedig egy idő után törvényileg megszűnik.
Székács Linda
Ha még gondolkodtok azon, hogy melyik egyetem jogászképzését jelöljétek meg első helyen, akkor hoztunk egy kis összesítőt a tavalyi ponthatárokról, hogy megkönnyítsük a döntéseteket.
Sztupa Melitta Boglárka
Budapest sajnos nincs a listában, megelőzi többek között Bécs, Varsó és Prága is a Quacquarelli Symonds európai részrangsorában.
Székács Linda
Ha nem bírjátok az óriási, szinte bejárhatatlan fesztiválokat, vagy spórolnátok egy kicsit a jegyen, de szeretnétek egy nagyot bulizni a nyáron, akkor hoztunk nektek 5+1 szuper kis fesztivált, ahova érdemes elmennetek.
Az intézményvezető a napokban váratlanul szerződést bontott az iskolát 25 éve támogató budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnáziummal.
Székács Linda
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, és a Váci Piarista Gimnázium végzőse is bejutott a francia Sciences Po Intézetbe.
Székács Linda
A pozícióját Bruno van Pottelsberghe, az egyetem várhatóan augusztusban hivatalba lépő új rektora fogja betölteni.
Székács Linda
Bár az Északkelet-Magyarországon élő diákok természettudományokból is gyengébben teljesítettek a kompetenciamérésen, volt olyan borsodi iskola, ahol nagyságrendekkel az országos átlag felett teljesítettek.
Hamarosan viszont kiderülhet.
Székács Linda
A 9 éves Emma szülei hiába kérték az iskola és a tankerület segítségét, hónapokig nem történt semmi az ügyben.
Székács Linda
A szervezet szerint abszurd, hogy ha a katonáknak nincs megfelelő képzettségük, a tankerület képzi ki őket, miközben már taníthatnak is.
Mikor lesz a beiratkozás, milyen dokumentumokat kell vinni, és hogyan lehet jelentősen meggyorsítani az ügyintézést? Válaszolunk.
Székács Linda
Tovább bővült a vidéki Pont Ott Partik listája. Mutatjuk, mire számíthattok, ha Egerben várnátok a ponthatárokat.
Székács Linda
Az új holland kormánykoalíció oktatásiminiszter-jelöltje szerint a külföldi hallgatók magas száma óriási nyomást gyakorol a rendszerre, az oktatókra és a nemzeti költségvetésre.
Az eredetileg június 30-ig érvényben lévő kamattámogatást december 31-ig meghosszabbították.
Székács Linda