Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ismét elutasították egy csepeli iskola igazgatójának a pályázatát, miután lejárt a kinevezése.
Háromra nőtt azoknak a csepeli általános iskoláknak a száma, ahol elutasították a korábbi igazgató intézményvezetői pályázatát – írja a Csepel.info.
Bár még hivatalos tájékoztatást nem közöltek az ügyben, a lap értesülése szerint a napokban elutasították a csepeli Herman Ottó Általános Iskola igazgatójának nemrég benyújtott intézményvezetői pályázatát.
Azonban ez már nem ez az első eset, hogy egy iskola igazgatójának újbóli jelentkezését a kinevezése lejárta után nem fogadták el. Egy évvel korábban a dél-pesti tankerület vezetői elutasították két iskola, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a Katona József Általános Iskola intézményvezetőinek pályázatát is. Az ügyben akkor a szülők petíciót indítottak, hogy megtarthassák a Kölcsey igazgatóját.
Szintén felháborodást keltett annak az este is, hogy pár hete Tóth Endrét nevezték ki a Dél-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének, miután az intézményt a Németh Szilárd alapítványában működő Csepel SC sportközpontjába költöztették. Míg általában a pályázatokat szigorú vizsgálatok alá vetik, addig ebben az esetben azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán írtak-e ki pályázatot a pozícióra.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.