Maradhat István bácsi: meghosszabbították a csepeli iskola igazgatójának megbízását

A minisztérium nem indokolta meg a döntést, de egy évre meghosszabbítják a megbízását a Kölcsey Ferenc Általános Iskola igazgatójának.

  • Tornyos Kata

"Kell nekünk István bácsi!" - ezt a feliratot tűzték ki még júliusban csepeli szülők az egyik helyi iskola kerítésére, miután kiderült: hiába volt mindenki elégedett az igazgatókkal, a dél-pesti tankerület vezetői mégis elutasították két iskola, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a Katona József Általános Iskola intézményvezetőinek pályázatát.

A szülők ennek hírére petíciót indítottak, amit több ezren írtak alá, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola szülői munkaközössége pedig az elutasított intézményvezetői pályázat felülvizsgálatát kérte a dél-pesti tankerületi központtól.

A Belügyminisztérium akkor még az üggyel kapcsolatban azt mondta, bár elismerik az igazgatók teljesítményét, indokoltnak tartják, "hogy mások is lehetőséget kapjanak a bizonyításra.”

Mégis maradhat

Ugyanis az a döntés született a Kölcsey igazgatójának ügyében, hogy egy évvel meghosszabbítják a megbízását. „Hihetetlenül felemelő érzés, ahogy a szülők, a kollégák és a diákjaim megnyilatkoztak azzal kapcsolatban, hogy folytathassam a munkámat” – mondta az RTL Híradónak.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu