Kemény leckét adott a minisztériumoknak egy kínai egyetemista
Három minisztériumot beperelt egy pekingi diák, mert azok nem szolgáltak információval - mindez a kínai vezetés nagyobb kormányzati átláthatóságot szorgalmazó "kampányának" időszakában.
Három minisztériumot beperelt egy pekingi diák, mert azok nem szolgáltak információval - mindez a kínai vezetés nagyobb kormányzati átláthatóságot szorgalmazó "kampányának" időszakában.
Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat az a texasi tanárnő, aki több tanítványával is szexuális viszonyt folytatott. A háromgyermekes családanya csak 125 ezer dolláros, vagyis körülbelül 25 millió forintos óvadék ellenében szabadulhat az előzetes letartóztatásból.
Próbaidőre ítélték azt a három amerikai középiskolást, akik osztálytársaikkal együtt folyamatosan zaklatták egy 15 éves diáklányt: Phoebe Prince 2010 januárjában öngyilkos lett.
Jövőre sem számíthatnak 50 százalékos béremelésre a tanárok - nyilatkozta vasárnap Emil Boc romániai miniszterelnök a Pro TV După 20 de ani című műsorában.
Csőre töltve címmel írt kisregényt egy iskolai vérengzésről Somogyi Ábel, az a jogászhallgató, akit azzal vádolnak, hogy 22 iskolatársát le akarta lőni. Elköszönés című írásában istennek nevezi magát, és azt írja, példaképe egy tömeggyilkos. A keddi tárgyalásán a bíró több kérdésére nem válaszolt, például arra, hogy írt-e verset “megölöm a nagyanyámat” címmel.
A huszonkét ember megölésének előkészületével vádolt joghallgató, Somogyi Ábel szerint nem törvényes az ellene felhozott vád, mivel a hatóságok számtalan eljárási hibát követtek el, ezért az eljárás megszüntetését kérte a Fővárosi Bíróságtól (FB) a büntetőper keddi első tárgyalási napján.
Felmentést kért Szabó Jánosnak, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hivatali befolyással való üzérkedés és rágalmazás miatt megvádolt egykori rektorának ügyvédje védőbeszédében csütörtökön a Fővárosi Bíróságon (FB).
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának pere a Baranya Megyei Bíróságon.
Több mint két év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek két kolozsvári iskolaigazgatót korrupció miatt Romániában.
Részben elismerte bűnösségét a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja a Baranya Megyei Bíróságon. A 24 éves gyógyszerészhallgató írásbeli vallomásában azt állította, semmire nem emlékszik a lövöldözésből, a közeli klinika teraszán eszmélt fel, és vette észre, hogy fegyver és lőszerek vannak nála.
Részben elismerte bűnösségét a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja, akinek tárgyalása szerdán kezdődött a Baranya Megyei Bíróságon.
3,2 millió font kártérítést ítélnek meg évente a Nagy-Britanniában dolgozó tanároknak és pedagógiai asszisztenseknek, vagyis minden egyes tanítási nap tizenötezer fontjába kerül a brit államnak.
Százötvenezer fontos, vagyis 48 millió forintos kártérítést kapott az a brit tanár, aki „megnémult”, miközben a rendetlenkedő diákokat próbálta megfegyelmezni.
Kényszergyógykezelésre kötelezte a brit bíróság azt a tizenhét éves diákot, aki fel akarta gyújtani középiskoláját. A pszichés problémákkal küzdő tinédzser azt állította, így akart bosszút állni azokon a tanárokon és osztálytársakon, akik egyáltalán nem foglalkoztak vele
Két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Belgrádban azt a szerb kosárlabdázót, aki évekkel ezelőtt egy bostoni bárban úgy megvert egy amerikai diákot, hogy az több hétre kómába esett.
Egy neonáci mozgalomhoz közel álló három szakközépiskolás gyalázta meg február elején a dél-franciaországi Saint-Etienne átadás előtt álló nagymecsetjét. Nyolc hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őket kedden a város egyik bírósága.
Berlini vélekedések szerint szokatlanul élesen reagált a Vatikán a németországi katolikus iskolákban elkövetett, a közelmúltban ismerté vált szexuális visszaélésekre.
Egy bajorországi kolostorhoz tartozó iskolában és internátusban éveken át folyt gyermekek testi fenyítése és megrontása - jelentették be pénteken Ettalban.
Szeptembertől nem indíthat első osztályt a győri Kossuth Lajos Általános Iskola - határozott a bíróság nemrég az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által indított perben. Mohácsi Erzsébet, az alapítvány vezetője az Edupressnek elmondta: másfél éve tart az eljárás a 99 százalékban cigány fiatalokat oktató intézmény ellen. Győr alpolgármestere szerint az iskola munkájának ellehetetlenítésén dolgozik az alapítvány. Megjegyezte: 800 milliós elvonással szembesül az önkormányzat a normatív támogatás csökkentésével.
Felgyújtott bosszúból egy bokrot Horvátországban egy diák, mert az állandóan megbökte töviseivel, ám erdőtűz lett a dolog vége - és börtön.