Jogot tanulhatnak a középiskolások osztályfőnöki órán

Bírák oktatnak jogi ismereteket középiskolásoknak a Nyitott Bíróság elnevezésű programban, melynek nyitó előadását...

  • MTI

Bírák oktatnak jogi ismereteket középiskolásoknak a Nyitott Bíróság elnevezésű programban, melynek nyitó előadását Darák Péter, a Kúria elnöke tartja - mondta Hilbert Edit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) általános elnökhelyettese.

A hivatal által elindított program keretében a középiskolások osztályfőnöki órákon kapnak tájékoztatást a legalapvetőbb jogi ismeretekről, így többek között a hatalmi ágak elválasztásáról, az igazságszolgáltatás és a bíró függetlenségéről, a bírósági szervezetrendszerről, a hatásköri és illetékességi szabályokról, a legfontosabb jogágakról, a polgári, a büntető és a közigazgatási perrel kapcsolatos legegyszerűbb rendelkezésekről, a perbeli jogokról és kötelezettségekről - tette hozzá az elnökhelyettes.

A kezdeményezés mottója: "Attól félsz, amit nem ismersz." A szervezők szerint minél többet tudnak az igazságszolgáltatásról az odafordulók, annál inkább elfogadják és tisztelik döntéseit, annál nagyobb a bizalom a bíróságokban.

Az előadások az életkori sajátosságoknak megfelelően nagy hangsúlyt fektetnek majd a fiatalkori áldozattá válás, illetve a fiatalkorú bűnözés, az internetes bűncselekmények, a kábítószerrel visszaélés, vagy éppen a diákság jogainak és a munka világába való belépésnek a kérdéseire. A programban részt vevők a bíróságokon tárgyalásokat, ítélethirdetéseket láthatnak, a 18 éves kort betöltött tanulók pedig - előzetes egyeztetést követően - büntetés-végrehajtási intézményekbe is ellátogathatnak - mondta Hilbert Edit.

A programba a bírák és az iskolák is önkéntesen léphetnek be. Az elmúlt hetekben 40 fővárosi középfokú oktatási intézmény, valamint közel 260 bíró és bírósági titkár jelentkezett, hogy részt venne a programban oktatóként. A Kúria, az ítélőtáblák, a húsz törvényszék, a több mint száz helyi bíróság és az OBH egyaránt részt vesz a kezdeményezésben. Országszerte a helyi sajátosságokat jól ismerő megyei törvényszékek szervezik az előadásokat. Van olyan iskola, ahol a  tanárok külön, nekik szóló speciális jogi felvilágosításra is igényt tartottak - tette hozzá a hivatal elnökhelyettese.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.