A bíróság is elítélte a gyerekek bántalmazása miatt, de még mindig nem küldték el az óvónőt

Börtönbüntetésre ítélték az óvónőt, de a munkahelyén nem szólt róla. Hiába terrorizálta a gyerekeket, még most is csak felfüggeszteni tudták.

  • Eduline
shutterstock

Annyira durván bánt a gyerekekkel egy veszprémi óvónő, hogy a rábízott óvodások egyenesen rettegtek tőle.

Az egyik kisgyerek hányt a rendszeres terrortól, annyira megalázóan viselkedett vele a pedagógus – számolt be róla az RTL Klub Híradó.

A nőt még 2013-ban fel is jelentette két szülő. Bár az óvónőt tavaly elítélték, egy éves börtönbüntetést kapott, két évre felfüggesztve, a munkahelyén az erről szóló papírokat nem mutatta meg, ezért a gyerekek közt maradt.

Miután egy helyi lap megírta az esetet, az óvodavezető felfüggesztette a vétkes dolgozót. Egyelőre még nem bocsátották el, mert hivatalos értesítést a mai napig nem kapott az intézmény.

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.