Kereki Judit elmondta, melyik négy alapelvre épül a minisztérium új oktatási szemlélete
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Elavult évfolyamrendszer, a középiskolai rendszer kettéhasadása, a gyerek- és felnőttoktatás összemosása – többek között ezek a szakképzési rendszert érintő legnagyobb problémák, állítja Hana György humánökológus, közoktatási vezető. Szerinte fontos lenne, hogy a szakképzési vezetőket is bevonják a minisztériumi konzultációkba, ha a közoktatási rendszer módszeres fejlesztése a cél.
Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.
Az Eduline több forrásból is úgy tudja, hogy a Momentum Mozgalom egykori elnökségi tagja, Orosz Anna lett volna Lannert Judit oktatási miniszter egyik államtitkára a négyből. A kormány cáfol.
A lehetséges államtitkár a megkeresésre nem cáfolta az értesülést, de nem is kommentálta.
Gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárnak kérheti fel a Tisza-kormány Gyurkó Szilviát, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítóját – értesült a HVG több forrásból.
Újabb videóban szólalt meg Pankotai Lili: a kormány fiataloknak szóló üzeneteire reagált, és közben felidézte a könnygázzal oszlatott diáktüntetések legmegrázóbb pillanatait is.
A PDSZ és a PSZ képviselői szerint továbbra is bizonytalan a pedagógusbérek jövője: a 2026–27-re ígért emelésekről ugyan részletes számokat közölt a minisztérium, a 2025-re járó bérkompenzáció viszont csak 2026 tavaszán érkezhet meg, miközben az egyéni béremelés garanciája is kikerült a rendelettervezetből.
Arra a kérdésre, hogy van-e pedagógushiány vagy sem, az államtitkár kitérő választ adott.
A Civil Közoktatási Platform még augusztusban levélben fordult Maruzsa Zoltán, közoktatásért felelős államtitkárhoz, a tanévkezdés járványügyi kérdéseire keresve választ. A válasz a napokban megérkezett, a levélből kiderül, nincs szükség védelmi intézkedésekre, a védelmet az oltás garantálja. A CKP azonban más véleményen van.
Bezzeg Hanna
Az államtitkár csütörtökön adott interjút az InfoRádióban. A Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben reagált az elhangzottakra.
Eduline
Jocó bácsi, vagyis Balatoni József történelemtanár kifejtette, hogyan is telik most egy tanár napja az új digitális oktatás idején. A feladatok között meglehetősen nehezen lenne rés az új Nemzeti alaptanterv (NAT) előkészítésére.
Eduline
Menő menzák az iskolában címmel írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az egészséges étkezés és életmód népszerűsítésére - tájékoztatta az Emmi család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
MTI
Palkovics László egy olyan jogi lehetőséget említett, ami alapján a törvénymódosítás ellenére továbbra is CEU-s diplomát adhatna a Közép-európai Egyetem. Kérdés, hogy akkor mire volt jó a törvény.
Eduline
A hvg.hu portréjából derül ki, hogy jövőre már nem biztos, hogy vállalná az oktatási tárca irányítását a jelenlegi államtitkár.
Eduline
Szülők felvetése nyomán döntött a kormány az 1. és 2. osztályos diákok tartós tankönyveinek "kivezetéséről" - mondta az oktatási államtitkár az M1-en ma reggel.
MTI
Az MTA konferenciáján sem hangzottak el eddig nem hallott magyarázatok arra, miért szerepeltünk olyan pocsékul a legutóbbi PISA-teszten, de ezeket az érveket tegnap nem az oktatásirányítás ellen tiltakozók, hanem oktatási szakemberek és kutatók szájából hallhattuk. Ráadásul a hallgatóság soraiban ott ült az oktatásért felelős államtitkár.
Nagy Barnabás
Interjút közölt a Magyar Nemzet a volt oktatási államtitkárral, országgyűlési képviselővel annak apropóján, hogy a jövő héten az oktatásról tartanak vitanapot a Házban.
Eduline
Az elmúlt években több területen javultak a roma népességre vonatkozó mutatók, egyebek mellett javult a felsőoktatásban részt vevő cigányok aránya és a foglalkoztatási ráta is, ugyanakkor az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten. Azt is elárulta, hol és mikor építik fel a roma kulturális központot.
MTI
Jövő héten levélben tájékoztatják az önkormányzatokat az intézmények működtetésének átvételi menetrendjéről - mondta az oktatási államtitkár kedden, egy budapesti háttérbeszélgetésen. Állítólag decemberig már megvan a működtetésre szánt összeg, és az is kiderült, mikor lép életbe az új alaptanterv.
MTI