Jöhetnek a menő menzák: milliókat nyerhetnek a sulik

Menő menzák az iskolában címmel írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az egészséges étkezés és életmód népszerűsítésére - tájékoztatta az Emmi család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

  • MTI
Túry Gergely

Novák Katalin közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázatra - amelyre iskolai alapítványok jelentkezhetnek majd május 19-étől - 6,8 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre.

Az egyes projekteket 5-15 millió forint közötti összeggel tudják majd támogatni, várakozásaik szerint ezernél is több nyertes lehet majd - tette hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy a nyertesek felmérhetik a gyermekek táplálkozási szokásait, egészséges életmódra nevelő, szemléletformáló programokat, főzőversenyeket rendezhetnek, eszközöket szerezhetnek be az étkezéshez, kialakíthatnak ivókutat, salátabárt, tankonyhát vagy tankertet.

Vásárolhatnak új tálcákat vagy terítőket is a menzára, hiszen az is fontos, milyen körülmények között esznek a gyerekek - emelte ki. Szeretnék megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel az egészséges menzaételeket, és bebizonyítani, hogy a menza is lehet "menő". Tapasztalataik szerint ugyanis bizonyos ételekkel szemben sokszor az váltja ki az ellenállást, hogy nem ismerik a gyerekek - tette hozzá Novák Katalin.

További részleteket a pályázatról itt lehet találni.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu