A PSZ szerint nem igaz, amit a kormány állít
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint semmilyen érdemi megállapodás nem jött létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelési államtitkárságával folytatott egyeztetésen.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint semmilyen érdemi megállapodás nem jött létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelési államtitkárságával folytatott egyeztetésen.
Lehetetlent követel az Oktatási Hivatal a tanfelügyeletet ellátó pedagógusoktól, azonban ha nem mennek bele a feltételekbe, csökkenhet a fizetésük.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azonnali tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a köznevelés területén nem halasztható korrekciókról - erről döntött hétvégén az érdekvédelmi szervezet kongresszusa. Arról is határoztak, hogy szükség esetén az utcai demonstrációtól, de akár a sztrájktól sem riadnak vissza.
Több vállalkozó nem volt hajlandó Klik által fenntartott iskolában munkát vállalni, mivel nem tudták, látnak-e valamit a munkadíjból – ilyen problémák is felléptek már az iskolákban a Magyar Nemzet szerint. A postán sem egyszerű már feladni egy levelet, ha azt egy iskola nevében szeretnék.
Majdnem háromezer pedagógus állása kerülhet veszélybe, ha iskolaközpontokba tömörítik a felső tagozatosokat - állítja a Pedagógusok Szakszervezete, amely a szakképzés átalakításával és a Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexével sem ért egyet.
Folytatódnak a tárgyalások a köznevelési államtitkársággal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) az oktatást-nevelést segítő dolgozók béren kívüli juttatásáról, amelyre ígéretet kaptak a sztrájkmegállapodást korábban aláíró szakszervezetek. Erről a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke beszélt csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
Szakszervezetekkel tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága pénteken, a megbeszélésen a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak helyzetének további javításáról volt szó.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2015-ös felvételire: megnéztük, milyenek az osztatlan tanárképzési szakok, mit tanulhattok a legnépszerűbb alapszakokon, és milyen feltételekkel kaphattok állami ösztöndíjat. Beszámoltunk a keresztféléves felvételi ponthatárairól, és összegyűjtöttük, mit gondolnak a diákok a középiskolai írásbeliről. A hét hírei és cikkei.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormány - ígéretéhez híven – jogszabályban rögzítette a szakszervezetek elvárásait a sztrájkbizottsági megállapodás alapján, a gyakorlatban azonban ez nem mindig valósult meg.
A két évvel ezelőtt kötött sztrájkbizottsági megállapodást tekintette át többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön, a fővárosban a Pedagógusok Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetének és az Oktatási Vezetők Szakszervezetének képviselőivel folytatott tárgyalásán.
Éppen a hátrányos helyzetű gyermekeknek kedveznek a kormány jövő évre tervezett oktatáspolitikai intézkedései - reagált Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter riporteri kérdésre, a szombati pedagógustüntetésen elhangzottakra kedden, az M1 Ma reggel című műsorában.
Tudósítottunk a pedagógusok szombati tüntetéséről, megnéztük, melyek az ország legjobb egyetemei és középiskolái a HVG rangsorai alapján. Utánajártunk, milyen fizetésre számíthatnak a pályakezdő diplomások, milyen a vállalkozói lét, és mit lehet már tudni a 2015-ös felvételiről. A hét hírei és cikkei.
Körülbelül ezerötszázan tüntettek a jövő évi költségvetés tervezete ellen Budapest bevárosában - a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) demonstrációjához több érdekvédelmi szervezet csatlakozott. A menet a Magyar Tudományos Akadémia épületétől indult, az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt nagygyűlést tartottak, majd egy nyolcpontos petíciót fogadtak el.
Tüntetést szervez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombaton, a magyar közoktatás napján a fővárosban: a tanárok a jövő évi költségvetés javaslata ellen tiltkakoznak. A demonstrációhoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozott.
Már több mint 2800-an jelezték a Facebookon, hogy elmennek a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által szervezett szombati demonstrációra, hogy így tiltakozzanak a jövő évi költségvetési javaslat ellen.
Demonstrációt szervez szombaton, a magyar közoktatás napján a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy így tiltakozzon a kormány jövő évi költségvetési javaslata ellen - jelentette be Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Megjelent a 2015-ös felsőoktatási rangsor, Navracsics Tibor és Czomba Sándor is beszélt a szakképzés erősítéséről, a Pedagógusok Szakszervezete pedig tüntetést szervez jövő hétre.
A magyar közoktatás napjára, november 22-ére szervez demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Demonstrációt szervez november 22-én, a magyar közoktatás napján a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - közölte az...
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat jelen formájában történő elfogadása katasztrofális helyzetbe hozza a köznevelés teljes rendszerét az óvodáktól az iskolákig, kollégiumokig és a szakmai szolgáltatásokat nyújtó intézményekig.