Balog szerint "légből kapott", hogy jövőre kevesebb pénz jut az oktatásra

Éppen a hátrányos helyzetű gyermekeknek kedveznek a kormány jövő évre tervezett oktatáspolitikai intézkedései - reagált Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter riporteri kérdésre, a szombati pedagógustüntetésen elhangzottakra kedden, az M1 Ma reggel című műsorában.

  • eduline/mti
Balog Zoltán a 2014-es nemzeti tanévnyitón
MTI Fotó: Soós Lajos

Az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: ilyen intézkedés, hogy jövőre kötelező lesz hároméves kortól mindenkinek az óvoda, ami azt jelenti, hogy valamennyi kisgyermek naponta háromszor kap ingyen ételt. Immár az általános iskolások 60 százaléka térítésmentesen kap ebédet és egyre több iskolás ingyen kapja a tankönyveket - sorolta a politikus.

A miniszter úgy fogalmazott: reméli, hogy matematika tanárok nem voltak ott a pedagógustüntetésen, mert ha valaki megnézi a költségvetést és számol, akkor kiderül, hogy 2014-hez képest jövőre milliárdokkal több jut az oktatásra. "Ez egy légből kapott történet" - mondta Balog Zoltán. A miniszter korábban azt mondta: plusz 50 milliárdot kap jövőre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Szombaton körülbelül ezerötszázan tüntettek a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) demonstrációján a belvárosban. A részt vevők többek között a jövő évi költségvetés tervezete ellen tiltakoztak, amely szerintük nem elegendő az oktatási feladatok elllátására, és amely így "katasztrofális helyzetbe hozza a köznevelés teljes rendszerét, az óvodáktól az iskolákig, kollégiumokig és a szakmai szolgáltatásokat nyújtó intézményekig".

A felszólalók szerint a gimnáziumi férőhelyek számának csökkentése, az alapítványi iskolák támogatásának szűkítése és a szakiskolák "lebutítása" a legszegényebb családokban élő gyerekektől veszi el a felemelkedés lehetőségét, a diákok és a szülők jogait "gyakorlatilag megvonta" a közoktatási törvény. A tiltakozók egy nyolcpontos petíciót is megfogalmaztak, amelyet a PSZ elnöke adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma két munkatársának. Tudósításunkat itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.