Zseniális matekpéldát dobott be az oxfordi egyetem, ilyet kell megoldaniuk a felvételizőknek
Nem akármilyen feladatot tett közzé a Facebookon az oxfordi egyetem. Ez a matekpélda az egyetem felvételi tesztjében szerepelt.
Nem akármilyen feladatot tett közzé a Facebookon az oxfordi egyetem. Ez a matekpélda az egyetem felvételi tesztjében szerepelt.
Tizenkét magyar, a Milestone Intézetbe járó középiskolást vár tárt karokkal a világ élvonalába tartozó két angol elitegyetem. Tizenegy diák a Cambridge-től, egy pedig az Oxfordtól kapott felvételi ajánlatot.
A Harry Potter-filmek ikonikus forgatási helyszínei évről évre rengeteg látogatót vonzanak. A sorozat megjelenésének 20. évfordulója alkalmából összegyűjtöttük a roxforti jelenetek helyszíneit.
Egy 18 éves magyar diák szerezte meg az első helyet az egyik legismertebb és legnevesebb oxfordi esszéversenyen, ráadásul olyan témával, amely a tapasztalt bölcsészhallgatóknak is feladná a leckét. Csákány Olivér négy nyelven beszél, tavaly megszerezte a második helyet franciából az OKTV-n, mostanában pedig franciaórákat tart középiskolásoknak – ingyen.
Erzsébet brabanti hercegnő szeptember óta politikatudományt és történelmet tanul az Oxfordon. A belga trónörökös korábban katonai képzést is végzett, és Kenyába is ellátogatott az UNICEF-fel.
Egy leendő uralkodó neve is felbukkan az Oxford idei elsőéveseinek listáján: Erzsébet brabanti hercegnő, a belga trónörökös szeptember óta politikatudományt és történelmet tanul az egyetemen.
Díszdoktori címet kapott az Oxfordtól Hillary Clinton – erről a volt amerikai külügyminiszter számolt be a Facebookon.
A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium és a Milestone Intézet is felkerült a The Telegraph friss rangsorára. A listán azok az iskolák szerepelnek, ahonnan a legtöbb diák jut be a két legnevesebb brit egyetem, az Oxford és a Cambridge képzéseire.
A világjárvány miatt komoly tandíjkieséssel számolnak a brit egyetemek, ezért a kormánytól kérnek segítséget.
A naponta könyvet olvasó gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, derült ki az Oxford Review of Education című folyóiratban megjelent kutatásból.
Lemondott az Oxfordi Egyetem egyik szervezetének elnöke, miután hatalmas botrány lett az eseményükön készült videóból.
A bokájánál fogva húztak ki egy diákot az Oxford egyik előadóterméből. Hatalmas botrány lett belőle.
Nyilvánosságra hozta képzésterületi rangsorait a Times Higher Education (THE). A magyar egyetemek közül a Semmelweis a világ négyszáz legjobb – orvos- és egészségtudományi képzést indító – intézménye közé került, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a bölcsész- és a pszichológiai képzések listáján szerzett előkelő helyet, de a Műegyetem, a Corvinus és a vidéki tudományegyetemek is több rangsorra felkerültek.
Az Oxford és a Cambridge közötti versengés kevésbé hagyományos módon folytatódik. Egy szóban össze lehet foglalni: gin.
A végzősök több mint harmada külföldi egyetemen tanulna tovább - ezzel szembesültek a tanárok több vezető budapesti és vidéki gimnáziumban, a legtehetségesebb diákok közül sokan már a világ legjobb felsőoktatási intézményeiben, például Oxfordban vagy Cambridge-ben kezdik a következő tanévet. Egy friss felmérés szerint folyamatosan emelkedik a magyar hallgatók száma a brit, német és osztrák egyetemeken, a becslések alapján már több mint 13 ezren tanulnak külföldön.
Az angliai egyetemen azt a tapasztalták, hogy matematikából és informatikából kétszer annyi férfi ért el kiváló teljesítményt, mint nő. Az extra kedvezmény sokat nem javított a helyzeten - írja a hvg.hu
A University of Oxford, a világ egyik legrégebbi egyeteme 750 millió font (1,01 milliárd dollár) értékben adott el kötvényt extra hosszú, 100 éves lejáratra.
A The University of Oxford, a világ egyik legrégebbi egyeteme, történetében először kötvényt bocsát ki.
Az Oxfordi Egyetemen folytatja tanulmányait Malala Juszafzai. A Nobel-békedíjas pakisztáni jogvédő és aktivista csütörtökön tudta meg, hogy felvették a patinás intézménybe, ahol politikatudományt, filozófiát és közgazdaságtant hallgat majd.
Az oxfordi rektorhelyettes Orbánnak írt levelet. Richardson nemrég a CEU-t vezető testületben is helyet kapott.