Több időt kapnak a vizsgákra a nők, mint a férfiak: különös lépés Oxfordban

Az angliai egyetemen azt a tapasztalták, hogy matematikából és informatikából kétszer annyi férfi ért el kiváló teljesítményt, mint nő. Az extra kedvezmény sokat nem javított a helyzeten - írja a hvg.hu

  • Eduline
Wikipedia

Az eddig példátlan intézkedésre tavaly nyáron került sor, miután a korábbi vizsgákon rendre sokkal jobban teljesítettek a férfi diákok - írja az oldal. A legjobb teljesítményt elérők között kétszer annyi férfihallgató volt, mint női.

Ennek okát abban látta az egyetem, hogy az idő szorítására érzékenyebb a gyengébb nem, ezért döntöttek úgy, hogy több időt kapnak a tesztek megírására. A teszt hosszában és a feladatok nehézségében nem volt különbség. Az egyetem szóvivője szerint a pluszidő megadása tisztességes és tudományosan megalapozott döntés volt.

Végeredményben a női hallgatók eredményei az intézkedés nyomán ugyan javultak, de továbbra is jóval eredményesebbeknek bizonyultak a férfiak. 

Meglepő dolgot tettek a világ egyik legjobb és legrégebbi egyetemén

A University of Oxford, a világ egyik legrégebbi egyeteme 750 millió font (1,01 milliárd dollár) értékben adott el kötvényt extra hosszú, 100 éves lejáratra. Az egyetem történetében először dobott piacra adósságpapírt, amelynek a kamata minimálisan 2,5 százalék feletti. Az 1096-ban alapított intézet eredetileg 250 millió font értékű kötvényeladást tervezett, de ezt az összeget megemelte, miután a kereslet megközelítette a 2 milliárd fontot.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.