Így is fel lehet készülni: matekversenyt hirdet a BME érettségizőknek
2018-ban új feladatsorokkal ösztönzi a 9-12. évfolyamos tanulók matematika érettségire történő felkészülését a BME Természettudományi Kara.
2018-ban új feladatsorokkal ösztönzi a 9-12. évfolyamos tanulók matematika érettségire történő felkészülését a BME Természettudományi Kara.
A legszebb budapesti egyetemi épületet keressük: arra kértünk titeket hétfőn, áruljátok el, szerintetek melyik a legszebb fővárosi campus. Már több mint 1800-an szavaztak, egyelőre a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkotmány utcai épülete vezet.
A világ legnagyobb és első kültéri Gömböc-formájú szobrát állítják fel december közepén a Corvin Sétányon, ahol a 4,5 méter magas, több mint négy tonnás, rozsdamentes acélból készült Corvin Gömböc a magyar leleményességnek állít emléket.
Milyen a jó csapatmunka? Hol lehet a BME-n lazítani, ha kimerítene a tanulás? Hova érdemes elvonulni a város zajától? Piricsi Flóriánnal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatójával beszélgettünk.
A második helyet szerezte meg a XIV. World Robot Olympiad robotprogramozási verseny világdöntőjén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból álló InnoRobot-X nevű magyar csapat.
A második helyet szerezte meg a Google hekkerversenyén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem CrySyS Lab kutatóműhelyéből induló csapat.
Fényfestés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületén az 1956-os forradalom 61. évfordulóján. Ez a nap képe.
Magyarországról egyedüliként került a Műegyetem a legtöbb tudományos publikációt elbíráló intézmények közé - írja honlapján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Újabb listát hozott nyilvánosságra a globális felsőoktatási rangsorairól ismert brit Quacquarelli Symonds (QS), ezúttal a feltörekvő európai országok és a közép-ázsiai államok felsőoktatási intézményeit értékelték. Nyolc magyar egyetem került fel a listára, a legjobb eredményt a Szegedi Tudományegyetem érte el.
Megdőlhet a látogatói rekord a XI. BME egyetemi napokon. A Sziget Fesztivál után a második legnagyobb budapesti zenei szórakoztató eseményen a 18-20 éves fiatalok ízléséhez igazították a kulturális kínálatot - írja az egyetem a honlapján.
Tanított-e Eötvös Loránd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen? Mi köze Pázmány Péternek az ELTE-hez? Miért éppen Corvinus a Budapesti Corvinus Egyetem? Hogyan hívták korábban a BME-t? És miért éppen József Attiláról nevezték el a szegedi egyetemet?
Andor György, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági karának tavaly menesztett dékánja is elkezdi a munkát az egyetemen, olyan tárgyakat visz, amelyeket más nem tud oktatni.
Az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete (GTI) átmeneti jelleggel oktatási szolgáltatást végez a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) képzésein.
Javult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Károly Róbert Főiskola működésének szabályozottsága - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön.
Mégsem lesz káosz ősszel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az intézmény gazdaságtudományi karáról távozott negyven oktató hiánya miatt: az egyetem megállapodott az oktatókat átvevő ELTE-vel, hogy kölcsön-, illetve részmunkaidőben visszaveheti őket - írja a hvg.hu.
Nyilvánosságra hozták az Academic Ranking of World Universities listát, ismertebb nevén az ARWU-rangsort. A legjobb nyolcszáz közé három magyar egyetem került. De miért nem tudja megelőzni az ELTE és a szegedi egyetem a varsói egyetemet vagy a prágai Károly Egyetemet?
Úgy tűnik, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem campusát tartjátok a legszebbnek, szerda óta legalábbis erre a két intézményre szavaztak a legtöbben - arra kértünk ugyanis titeket, mondjátok meg, a legnagyobb felsőoktatási intézmények közül melynek van a legszebb campusa.
Az egyetem egyik oktatójának pattant ki a fejéből, mi lenne, ha madárotthonokat terveztetne a diákjaival. Az eredmény bámulatra méltó.
Dékánválasztás előtt áll a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - néhány hónappal ezelőtt kis híján az ELTE-hez csatolt - gazdasági kara. Andor György volt dékánt november elején felfüggesztették, majd menesztették állásából.
A Quacquarelli Symonds több nemzetközi felsőoktatási rangsorára is felkerült a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).