Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Milyen a jó csapatmunka? Hol lehet a BME-n lazítani, ha kimerítene a tanulás? Hova érdemes elvonulni a város zajától? Piricsi Flóriánnal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatójával beszélgettünk.
Milyen volt az első éved?
Az első évem tűrhető volt, nagyon megmaradt az egyik órám, amin csoportban oldottunk meg feladatokat. Fel kell nőni ahhoz, hogy az ember csoportos kutatómunkát tudjon hatékonyan végezni, mert legtöbbször nem közös munka lett belőle, hanem inkább egy ember dolgozott, míg a többiek várták a sült galambot.

Milyen elvárásokkal érkeztél az egyetemre? Mi az, amin változtatni lehetne, kellene?
Alapvetően tanulni szerettem volna olyan dolgokat, amik az életben előre visznek, szerintem javarészt megkaptam, amire vágytam. Lehetne olyan dolgokon változtatni, mint a nehézkes bürokrácia, illetve a katalógus fontosságának ilyen hangsúlyozása.
| Campusportré |
| Új cikksorozatunkban utánajárunk, hol lazítanak, buliznak, pihennek, kirándulnak a különböző egyetemek és főiskolák hallgatói. Mit szeretnek az alma materben, és min változtatnának? Hol szoktak ebédelni, sportolni, barátokkal találkozni? Hetente egyszer mikrofonvégre kapunk egy-egy hallgatót. |
Igénybe veszed az egyetemi sportolási lehetőségeket?
Az egyetemi sportközpontba szoktam járni, a kötelező testnevelési órák miatt. Erőfejlesztést vettem fel, jók a gépek, általában nincs zsúfoltság. Azonban a heti egy alkalom, amire lehetett menni az óra keretein belül, nem elég szinte semmire.
Mi a kedvenc helyed a campuson?
A kedvenc helyem az egyik pad az E épület előtt, mert ott lehet nyugodtan pihenni, ha nagyon kimerítene a tanulás.
Hol szoktál ebédelni? Milyen jó helyek vannak az egyetem környékén?
A Q épület büféje nagyon jó, elfogadható áron meg lehet ebédelni, illetve a Stoczek menza is egy jó opció lehet, ha az ember éhes és szeretne egy jót enni.

Hova jártok bulizni?
Budapesten az a KK, vagyis a Könyvtár Klubba. Jó árai mellett színvonalas, értelmiségi felhasználói vannak, akikkel mindig öröm és hasznos beszélni, mert a mai világ egyre nyomasztóan lebutított emberei között igazi oázis ez a felvilágosult közösség.
Kirándulás, kikapcsolódás? Mit ajánlasz Budapesten?
Nagyon jó és megnyugtató hely a Normafa, szerintem ott igazán át tudja magát adni az ember a természetnek, és végre nem a nyüzsgő belvárosban kell elszenvednie a stresszfaktorokat.
Aztán elérkezett az első vizsgaidőszak, az volt az első késdöfés
Miért érdemes Szegeden tanulni? Hol lehet jókat ebédelni, lazítani, szórakozni? Barna Ferenccel, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves gyógyszerészhallgatójával beszélgettünk. Milyen volt az első éved? Amikor elsősként idekerültem, voltak félelmeim, de a segítőkész felsőbbéveseknek köszönhetően elszállt minden aggodalmam a beiratkozást, tanulást és ismerkedést illetően. Minden fontos információt és jó tanácsot megkaptunk ahhoz, hogy elkezdhessük a szemesztert.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.