Két szakot végeztek egyszerre? Így számolhattok a félévekkel
Ha egyszerre két egyetemen is államilag finanszírozott formában tanultok, ezt a szabályt ismernetek kell. Nehogy a végén érjen meglepetés benneteket.
Ha egyszerre két egyetemen is államilag finanszírozott formában tanultok, ezt a szabályt ismernetek kell. Nehogy a végén érjen meglepetés benneteket.
Több mint ötezer alulteljesítő egyetemista tarthatja meg állami ösztöndíjas helyét egy múlt heti kormánydöntés alapján, amely bőven ad feladatot az egyetemek, főiskolák tanulmányi osztályainak. Mivel a kormány az őszi szemeszter kezdete után két héttel bólintott rá az idei "átsorolás" törlésére, a hallgatók egy része már befizette a tandíjat, mások pedig - nem vállalva a fizetős képzéssel járó terheket - be sem iratkoztak erre a félévre. Ők utólag vehetik fel a tantárgyakat, és a tandíjat is mindenkinek visszautalják.
Idén nem maradtak el az átsorolások a félév végén, de azok, akik átkerültek államiról önköltséges képzésre, most mégis támogatott formában folytathatják tanulmányaikat.
Állami ösztöndíjas képzésen kezditek az egyetemet? Akkor ezt a szabályt érdemes nagyon jól ismernetek. Hány félévig tanulhattok egyetemen, főiskolán államilag támogatott formában? Mutatjuk a számokat.
Már elsős hallgatóként érdemes tisztában lennetek azzal, mennyi idő áll rendelkezésetekre a diploma megszerzéséhez. Mutatjuk, mivel kell kalkulálnotok.
Az egyetemen belül is vannak olyan lehetőségek, amivel megúszhatjátok a több százezres tandíjakat. Az átsorolásnak ugyanis két oldala van, mutatjuk, mit kell hozzá teljesítenetek.
Hány félévig tanulhattok ingyenesen, mit kell vállalni cserébe és mi történik, ha elfogynak a félévek? Íme a válaszok.
Az, hogy állami ösztöndíjas képzésben kezditek meg a tanulmányaitokat, nem jelenti azt, hogy ez képzésetek befejezéséig így marad. Mutatjuk, mit kell teljesítenetek, hogy ne soroljanak át titeket önköltséges formába!
A legtöbb egyetemi szakon van lehetőségetek arra, hogy állami ösztöndíjjal tanuljatok. Összeszedtük, mit kell tudnotok erről a képzési formáról, ki finanszírozza a tanulmányotokat, és mit kell vállalnotok cserébe.
Pár hét múlva mindenkinek kezdődik az egyetem - Összeszedtünk mindent, amit az állami ösztöndíjas felévekről tudni kell. Hány félévetek van összesen, mit számít bele és hol tudjátok megnézni, mennyivel gazdálkodhattok még.
Már jelentkezhettek a pótfelvételiben meghirdetett szakokra, azonban az alapszabály továbbra is az: bizonyos szakokon csak önköltséges képzéseket hirdetnek az egyetemek. Megnéztük, milyen szakokon találtok ingyenes helyet.
Nem lett meg a felvételi, vagy most döntöttétek el, hogy továbbtanulnátok? A legtöbb pótfelvételiben meghirdetett képzésért fizetni kell majd, de vannak kivételek.
Idén is sokan jutottak be valamilyen ingyenes képzésre a felvételin. De mennyi ideig tanulhattok ingyen állami ösztöndíjjal, mi számít bele a támogatott félévekbe, és milyen szabályokat kell ismernetek? Összegyűjtöttük a tudnivalókat.
Azt már mindenki tudja, hol tanulhat majd tovább szeptembertől. De azzal is tisztában vagytok, hogy mit kell vállalnotok a hallgatói szerződésben, ha államilag támogatott formában kezditek el az egyetemet vagy főiskolát?
Hamarosan véget ér az idei átsorolási időszak és eldől, kik tarthatják meg államilag támogatott egyetemi helyüket. Mutatjuk a szabályokat.
Ha már készülődtök a következő félévre és államilag támogatott képzésen tanultok, akkor nagyon fontos, hogy képben legyetek azzal, összesen hány félévet tanulhattok ingyenesen. Számoljunk!
Úgy kalkuláltatok, hogy nem lesz elég pontotok az álom szakotok állami ösztöndíjas képzésére? Ha megjelöltétek az önköltséges formát is, akkor van egy jó hírünk: akár 100 ponttal is alacsonyabb lehet a ponthatár. Mutatjuk a tíz legnépszerűbb szak tavalyi számait.
Mi történik, ha már jártok egyetemre, de közben jelentkeztek máshova, vagy egy másik szakra az egyetemen belül? Lehet párhuzamosan két alapszakon tanulni tandíjmentesen?
Azt már mindenki tudja, hogy hol szeretné elkezdeni az egyetemet ősztől, de vajon mit kell vállalniuk a hallgatói szerződésben azoknak, akik állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek? Mutatjuk a szabályokat.
Az, hogy bekerültetek az egyetemre és ingyenes tanulhattok még csak egy lépés. Ezt a helyet meg is kell tartani. Mutatjuk, hány kreditet kell elvégeznetek szemeszterenként, hogy ne soroljanak át önköltséges képzésre.