Egyetemista kisokos: mindent, amit az állami félévekről tudnotok kell

Hány félévig tanulhattok ingyenesen, mit kell vállalni cserébe és mi történik, ha elfogynak a félévek? Íme a válaszok.

  • Bezzeg Hanna

Mi is az állami ösztöndíj?

Nevével ellentétben az állami ösztöndíjas hallgatóknak nem jár havonta egy bizonyos összeg, mint a tanulmányi vagy a szociális ösztöndíjak esetében. Az állami ösztöndíj tulajdonképpen annyit tesz, hogy az egyetemi képzés költségeit helyettetek a magyar állam vállalja át. Mindez természetesen feltétlekhez kötött és különböző kötelességeket is von maga után. Az állami ösztöndíjas hallgatói jogviszony a beiratkozáskor jön létre, amikor nyilatkozatban vállaljátok az ösztöndíj feltételeit.

Milyen kötelezettségeket vállaltok állami ösztöndíjas hallgatóként?

Két fontos kötelezettséget mindenképp ismernetek kell: az első, hogy állami ösztöndíjasként az oklevélszerzésetek időtartama nem haladhatja meg a képzési idő másfélszeresét. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a 6 féléves képzésetek elvégzése nem tarthat tovább 9 félévnél.

Az oklevélszerzési kötelezettség mellett a hazai munkavállalási-kötelezettséggel is számolnotok kell. Ez azt jelenti, hogy az okleveletek megszerzésétől számított 20 éven belül kötelesek vagytok a képzésetek időtartamával megegyező ideig Magyarországon munkát vállalni.

Arról, hogy mi történik, ha elmulasztjátok kötelességeitek teljesítését, ebben a cikkben olvashattok.

Hány félévig tanulhattok állami ösztöndíjjal?

Felsőoktatási szakképzésen, alap- vagy osztatlan képzésen és mesterképzésen összesen tizenkét féléven át tanulhattok állami ösztöndíjas képzésben. Ez a szám csak akkor lehet magasabb (tizennégy félév), ha osztatlan szakon tanultok, és a képzési követelmények szerint ennek a képzési ideje meghaladja a tíz félévet (ilyen például az általános orvosi képzés, amely eleve tizenkét féléves). A félévek száma akkor is változhat, ha fogyatékossággal élő hallgató veszi igénybe azokat, ebben az esetben az egyetem legfeljebb négy félévvel megnövelheti a támogatott félévek számát.

Így működik a számolás

Támogatási időnek minősül minden olyan félév, amelyre bejelentkeztetek – ez azt jelenti, hogy ha egy-két félévig szüneteltetitek a tanulmányaitokat, azaz passziváltattok, nem "fogynak" a támogatott féléveitek.

A megkezdett félévet akkor kell figyelmen kívül hagyni, ha betegség, szülés vagy más, előre nem látható, vagy a hallgatónak fel nem róható ok miatt nem sikerült befejezni (és a kérelmeteket az egyetem elfogadta).

Hogyan kell számolni, ha párhuzamosan végeztek két szakot?

Ebben az esetben mindkét szak „elfogyasztott” féléveit külön kell számolni, ha dupla képzést végeztek a félévek is duplán fogynak - így két 6-6 féléves szakkal ki is merítitek támogatási időtöket.

Mi a helyzet akkor, ha már van egy diplomátok?

Az, hogy már van felsőfokú végzettségetek, nem zárja ki annak, hogy további államilag támogatott képzéseket végezzetek el. Viszont, értelemszerűen csupán a támogatási idő fennmaradó részének erejéig tudtok továbbra is állami ösztöndíjasan tanulni. Ha a képzés alatt elfogynak állami féléveitek, akkor automatikusan önköltséges formába kerültök át, és ki kell fizetnetek a fennmaradó félévek díjait.

Honnan lehet tudni, hány félévvel rendelkeztek?

A még felhasználható támogatási időről itt, ügyfélkapus azonosítás és az oktatási azonosító megadása után tudtok tájékozódni – írja a felvi.hu.

Elfogytak a féléveitek, de még szeretnétek tanulni?

Ebben az esetben van lehetőségetek költségtérítéses szakon tanulni, ahol saját zsebből kell kifizetnetek az adott képzés féléves díjait. Ha azonban továbbra is ingyenes formában tanulnátok, úgy érdemes szétnéznetek a szakképzések kínálatában, melyek közül több ingyenesen is elvégezhető. Illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ingyenes képzései közül is válogathattok, itt ugyanis vannak olyan képzések, amikért bár nem kell fizetnetek, nem is számítanak bele az állami félévekbe.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.