Ideiglenesen katolikus iskola működik a vitnyédi táborban

A vitnyéd-csermajori ingatlan jelenleg oktatási célokat szolgál, ugyanis a Győri Egyházmegye fenntartásában működő kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda használja saját épületének felújítása idején – közölte a vagyonkezelő Széchenyi István Egyetem.

Magyar Péter miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Orbán-kormány 2024 augusztusában Vitnyéd térségében egy 500 fő befogadására alkalmas migránstábor építését kezdte meg mintegy ötmilliárd forint közpénzből. A kormány ezt követően nyilvánosságra hozta az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat.

A győri egyetem az Eduline szerkesztőségéhez is elküldött közleményéből is kiderült, hogy a győri egyetem 2023-ban átvette a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum fenntartói feladatait, amelynek részeként 2024-ben részben tulajdonába, részben vagyonkezelésébe került a vitnyéd-csermajori ingatlanegyüttes.

Az egyetem hangsúlyozta, hogy a sajtótájékoztatón említett beruházás kizárólag a mintegy hathektáros, állami tulajdonban lévő területet érintette. Tájékoztatásuk szerint a Belügyminisztérium és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az ott 2022 óta ideiglenesen elhelyezett ukrajnai menekültek által okozott károk helyreállítása, valamint az épületek további állagromlásának megelőzése érdekében végzett felújításokat. A munkálatok idején az egyetem nem birtokolta az érintett ingatlanrészt.

A közlemény szerint az állam ezt követően bruttó kétmilliárd forint célzott támogatást biztosított az intézménynek. Ebből 1,474 milliárd forintot az állam által elvégzett munkálatok finanszírozására fordítottak, 347 millió forintból pedig további fejlesztéseket hajtottak végre annak érdekében, hogy az épületegyüttes ismét oktatási funkciót tölthessen be. További 178 millió forint a győri egyetemi szálláshelyek kialakítását szolgálta.

Az egyetem közölte: a vitnyéd-csermajori ingatlanrész továbbra is állami tulajdonban van, az intézmény pedig vagyonkezelőként működik közre. Az épületegyüttest ideiglenes bérleti szerződés keretében a kapuvári katolikus iskola rendelkezésére bocsátották felújításának idejére, így az ingatlan jelenleg is oktatási célokat szolgál.

Így alakul át a szakképzés

A cél az, hogy a szakképzési centrumok működése még inkább szakmai alapokra épüljön, és politikamentesen, átláthatóan szolgálja a tanulók és a helyi gazdaság érdekeit.

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.