Felsőoktatás Eduline

Öt egyetem, ahol mindenki jól fizető állást talál

Elolvasom

Átlagosan több mint 130 ezer dollárt, vagyis 24 millió forintot keresnek évente a Princeton volt hallgatói tíz-tizenkét év munkaviszony után – derül ki a Huffington Post friss összeállításából. Úgy tűnik, az amerikai elitintézmények egykori diákjainak még most sincs problémájuk az álláskereséssel. Milyen fizetésre számíthatnak azok, akik ezeken az egyetemeken tanulnak?

Felsőoktatás Edupress

Ilyen a tökéletes pályakezdő a hr-esek szerint

Elolvasom

A HR szakemberek 68 százaléka véli úgy, hogy az egyetem befejezését követően azonnal hasznosítható tudással kell rendelkezniük a friss diplomásoknak - derül ki a berlini székhelyű Trendence Intézet Campus 360 nevet viselő kutatásából, melyben húsz ország HR szakembereinek válaszai alapján adják meg az ideális diplomás ismérveit. A Magyarországon először publikált adatok szerint a toborzók ötöde tartja fontosnak a diploma érdemjegyét, az pedig, hogy a pályázó melyik felsőoktatási intézményben tanult, tíz toborzó közül három számára fontos csupán.

Felsőoktatás Eduline

Pályakezdő katonák és rendőrök: kényelmes menet?

Elolvasom

Ha elvégzik az iskolát és lediplomáznak, automatikusan állományba kerülnek. A Rendőrtiszti Főiskoláról hadnagyként (kitűnő bizonyítvánnyal főhadnagyként) jönnek ki, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet elhagyó katonák pedig hadnagyi rendfokozattal kezdhetik meg honvédségi szolgálatukat. Karrier útjuk és megélhetésük biztosabbnak tűnik, mint más területeken végzett friss diplomás társaiké. De milyen elvárásoknak kell ezért cserébe megfelelniük?

Érettségi-felvételi Eduline

A legjobb 30 cég listája pályakezdőknek

Elolvasom

Melyek azok a vállalatok, intézmények, amelyek a leginkább támogatják a tehetséges, fiatal, friss diplomások karrierjét? A Figyelő március 25-én megjelenő számában publikálásra kerülő KarrierStart TOP 30 alapját képező kutatásban, több mint 36.000 pályakezdő és tapasztalt munkavállaló mondta el véleményét 200 hazai vállalatról, hasonlította össze a résztvevőket konkrét munkahelyválasztási szempontok alapján.

Felsőoktatás Edupress

Az Audi a legvonzóbb vállalat a műszaki és közgazdász hallgatók körében

Elolvasom

Átadták a Legvonzóbb Vállalat díjat március 5-én. A 16. alkalommal átadott díj alapjául szolgáló kutatásban több mint 4700 közgazdász és műszaki hallgató vett részt, összesen 15 felsőoktatási intézményből. A tíz legvonzóbb vállalat névsorán túl a felmérés eredményéből többek között az is kiderül, hogy a pályakezdő műszaki hallgatók nettó kezdő fizetési elvárásai a 156 és 189 ezer forint között mozognak, míg a közgazdász hallgatók 138 és 177 ezer forint minimális nettó fizetésért is elhelyezkednének, de a fizetés szempontja csak az ötödik, illetve a hetedik helyen áll. A díjat mindkét hallgatói csoport körében az Audi Hungaria Motor Kft. kapta.

Felsőoktatás Eduline

Nem igaz, hogy a bölcsészek esélytelenek az álláspiacon

Elolvasom

Szintetizálás, gyors tanulási képesség és terhelhetőség. Leginkább ezekben a kompetenciákban erősek a bölcsészek, és téved, aki szerint ez kevés. Akibe a tudományon kívül szorult némi kreativitás is, és jó csapatjátékos, az könnyedén találhat munkát magának a versenyszférában is reklám, marketing, vagy HR területen. Ha ehhez még két nyelvet is beszél felsőfokon, akkor nyert ügye van. Munkapiaci körkép bölcsész-szemmel.

Felsőoktatás Edupress

Irreális a pályakezdők bérigénye

Elolvasom

Jelentős eltérést mutatott a reális és a kívánt diplomás kezdő bérrel kapcsolatban az Educatio által most végzett vizsgálat eredménye. A hallgatók válaszaiból kiderült, hogy a továbbtanulást vonzóvá teszi a magasabb fizetés reménye, de a vélt és az elfogadhatónak tartott bér között jelentős az eltérés. A megkérdezettek az általuk reálisnak tartott havi kezdő bérnél 52 ezer forinttal többet tartanak elfogadhatónak.

Közoktatás Eduline

Művész leszek. Megélek-e?

Elolvasom

Használjam ki a tehetségem és csináljam azt amit szeretek, vagy tartsam el a családom? Valószínűleg majdnem mindenkinek, aki képző- illetve iparművészeti tanulmányokat folytat, forognak-forogtak már a fejében hasonló gondolatok. Kérdés, hogy a kettő egyébként kizárja-e egymást?

Felsőoktatás Eduline

Mit kezdjek a gazdasági diplomámmal?

Elolvasom

A nagyobb, külföldi tulajdonú, Közép-Magyarországon elhelyezkedő, és exportra termelő cégek szívják fel a legtöbb pályakezdő közgazdászt és pénzügyest. A kisebb cégek sokat akarnak alkalmazottaiktól, és jobban félnek a friss diplomásoktól, - akik viszont a Big4-ról álmodoznak, fizetési igényeik pedig sokszor jóval túllépik a reális határt. Munkaerő-piaci körkép a gazdasági végzettségűek szemével.

Felsőoktatás Eduline

Mennyit keres egy pályakezdő mérnök?

Elolvasom

Hosszú évek óta a mérnökök a legkeresettebbek a munkaerőpiacon. Nincs ez másként a frissen végzettek esetében sem, ráadásul a pályakezdők között ők számíthatnak a legmagasabb kezdő átlagjövedelemre. Mielőtt azonban a frissdiplomások hátradőlnének, nem árt, ha konkrét elképzeléseket alakítanak ki jövőbeni szakterületükkel kapcsolatosan, illetve „leporolják” nyelvvizsga bizonyítványaikat.

Felsőoktatás Eduline

Mennyit keresnek a diplomás pályakezdők?

Elolvasom

A diplomás pályakezdők országos átlagban havi bruttó 180 ezer forintra számíthatnak 33 műszaki, gazdasági, jogi és értékesítési munkakörben, és havi bruttójuk két év gyakorlat után mehet valamivel 200 ezer forint fölé - áll a HVG Diploma különszámában megjelent elemzésben.

Felsőoktatás Eduline

Mihez kezdjen egy kezdő jogász?

Elolvasom

A közigazgatás túlzsúfolt, a bíróságokon és ügyészségeken kevés a hely. A közjegyzői pálya „kihalásos alapon” működik, ügyvédből pedig Dunát lehet rekeszteni. Ennyire sötét lenne a frissen végzett jogdoktorok jövője, vagy van kiút is? Az okosok szerint van: konkrét elképzelésekkel, és egy részterületre fókuszált tudással a nagy cégek kapkodnának a jogászok után.

Felsőoktatás Eduline

'Magyartanár a kutyának sem kell'

Elolvasom

"Friss diplomás vagyok, pár hónapja fejeztem be az egyetemet, hihetetlenül piacképes diplomával: magyartanár vagyok. Köztudott, hogy magyartanár a kutyának sem kell. Amikor elkezdtem az egyetemet, még úgy tűnt, lesz hely, ahol tanítani tudjak, de közben iskolákat vontak össze, nincs gyerek, nincs rám sem szükség." - írja egy elkeseredett munkakereső a munkahelyi terror blogon.

Közoktatás Eduline

Szakmai gyakorlat - másképp

Elolvasom

A mai felsőoktatásból egyelőre hiányoznak azok a mechanizmusok, amelyek révén a képzés közelebb kerülhet a munkaerő-piaci igényekhez. Ezeket az egyetemi, főiskolai hallgatóknak, illetve a pályakezdőknek maguknak kell „pótolniuk”: aki felismeri a piaci igényeket, s ennek megfelelően menedzseli önmagát, számíthat csak sikerre.

Közoktatás Eduline

Mi kell az elhelyezkedéshez?

Elolvasom

Az alapképzést (BSc/BA) elvégző hallgatók döntéshelyzetbe kerülnek diplomájuk megszerzését követően: dolgozni menjenek, vagy mesterképzésre (MSc/MA)? Bár az álláshirdetések nagy részében gyakorlattal rendelkező munkatársakat keresnek a munkaadók, a pályakezdők jövőjét az is nagyban segítheti, ha folytatják tanulmányaikat. Szakemberek szerint ugyanis, ha egy cégnek azonos tudású jelentkezők közül kell választania, a mesterképzést elvégző friss diplomások előnyt élvezhetnek.

1
31 32 33 34 35 36 37