Megszólalt a távozó tankerületvezető, aki „eltiltotta” a tanítástól a vasalódeszkás tanárt

Balázs József "Köszönetnyilvánítás" címmel juttatta el közleményét az ATV szerkesztőségébe.

  • Eduline

Június 15-i hatállyal távozott posztjáról Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője​. A makói vasalódeszkás tesitanár elleni fellépése miatt került középpontba a tankerületi vezető, az ügyben ombudsmani vizsgálat is indul. A posztjáról távozó Balázs József írásban jutatta el közleményét az ATV-hez  „Köszönetnyilvánítás" címmel, melyet az oldal változtatás nélkül közölt.

A volt tankerületi vezető közleménye elején azt írja, hogy továbbra is meg fogja védeni Vezsenyi László (a vasalódeszkás tanár) személyiségi jogait a szülői panaszok esetében, bár szülői panaszról nem sokat lehetett hallani.

…ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Tanár Úr személyiségi jogait valamennyi szülői panasz esetében az ellenem ismeretlen okból folytatott hadjárata ellenére is meg fogom védeni, hiszen a személyiségi jogok védelme mindenkit megillet.

Balázs József ezen felül köszönetet mond minden munkatársának és a diákoknak, akikkel, ahogy fogalmaz: „…az elmúlt időszakban közösen tettünk, tehettünk a minőségi oktatás biztosítása, és a gyermekek, tanulók köznevelési keretfeltételeinek folyamatos fejlesztése érdekében.”

Külön köszönetet mond a kommentelőknek, akiknél megemlíti, hogy egy tanár vicces videója miatt az elmúlt 22 év közoktatásban végzett munkáját kritizálják.

Köszönetemet szeretném tolmácsolni azoknak a kommentelőknek, elektronikus levélíróknak, akik Tanár Úr több évtizedes munkásságából egy poénos videója, és az azzal kapcsolatban tett nyilatkozatai alapján szenteltek kiemelt figyelmet a közoktatás terén az elmúlt 22 évben végzett munkámnak, fogalmaztak meg megfontolásra érdemes építő kritikai észrevételeket.

A közlemény végén köszönetet mond azoknak a szülőknek, diákoknak, tanároknak, akik kiálltak mellette és megszólítja a diákjait is.

Hálásan köszönöm a példaértékű kiállást, hiszen számomra mindez visszaigazolja, hogy lehetnek szülői panaszok, lehetnek ezek alapján meghozott döntések, viták, lehetnek különbözőképpen megítélhető nyilatkozatok, de a legfontosabb érték a gyerekek, a fiatalok kell, hogy legyenek, hiszen ők jelentik számunkra a jövőt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.