Szeptember 30-án személyesen adott át egy panaszbejelentést Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek Papp Edmond, a Szabad BGE alulról szerveződő hallgatói csoport képviselője és a BGE másodéves hallgatója. A csoport azt szeretné elérni, hogy a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemtől függetlenül vizsgálják ki a hónapok óta jelzett aggályokat, és az érintettek olyan védett csatornán számolhassanak be a tapasztalataikról, ahol nem kell tartaniuk az esetleges következményektől.
Fontos megjegyezni, hogy nem először kerül hasonló kérés kormányzati szereplő elé a BGE ügyében. Idén júniusban az egyetem több mint száz oktatója által aláírt petíció nyomán Magyar Péternek címzett nyílt levélben szintén független vizsgálatot és a bejelentők védelmét kérték. Ők emellett Andor György rektor elmozdítását, az Állami Számvevőszék bevonását és a Magyar Akkreditációs Bizottság soron kívüli intézményi átvilágítását is kezdeményezték.
Most tehát a hallgatók hasonló kéréssel fordultak az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumhoz, ami az Eduline megkeresésére megerősítette a beadvány átvételét. „A minisztérium jelenleg vizsgálja a rendelkezésére bocsátott anyagokat” – írták lapunknak.
A dokumentum pontos tartalmát Papp Edmond nem osztotta meg velünk. Ezt azzal indokolta, hogy a levél bizalmas információkat tartalmaz, és a nyilvánosságra kerülésével szerinte érintettek állása foroghat kockán. Annyit azonban elmondott, hogy a beadvány nemcsak hallgatói problémákkal foglalkozik, hanem az oktatók által korábban megfogalmazott kritikák is megjelennek benne. Edmond szerint a korábbi petíciókban jelzett problémák jelentős része továbbra sem oldódott meg. Úgy látja, történtek ugyan változtatások, de ezek egy része inkább „látszatmegoldás”, mint a rendszer alapvető működésének felülvizsgálása.

Papp Edmond a Szabad BGE képviselője miután átadta a panaszbejelentést Lannert Juditnak
Eduline
Miért vonultak az utcára és írtak petíciót a hallgatók?
A BGE 2021-ben esett át fenntartói modellváltáson, amikor állami fenntartásból alapítványi fenntartásba került. Ezt 2024-től a belső működést érintő szervezeti átalakítások követték. Az egyetem jelenlegi rektora, Andor György 2024. július 1-jén lépett hivatalba, vezetése alatt pedig több jelentős változtatást is bevezettek, köztük a számonkérési rendszer egységesítését és a vizsgaközpontok kialakítását. Az egyetem 2025 nyarán bezárta mátyásföldi kampuszát és az ott működő kollégiumot, az érintett képzéseket pedig szeptembertől nagyrészt a belvárosi, Alkotmány és Markó utcai épületekbe költöztette. Ez pedig elég súlyos kapacitásproblémákhoz, végül pedig egy hallgatói tüntetéshez vezetett, akkor az egyetem vezetése a hallgatók által jelzett problémákat elismerte és azok kiküszöbölésén dolgozott, többek között hallgatói fórumokat rendezett, változtattak a hallgatók felé támasztott követelményeken és elmozdulás látszódott az együttműködés felé, még akkor is, ha a tüntető hallgatók egy része szerint a fórumokon nem kaptak választ a kérdéseikre.
Több mint fél évvel később, 2026 júliusban azonban újabb tüntetésre készültek a hallgatók, és egy petíció is megjelent. Akkori közleményük szerint azért, mert hiába alakult a korábbi demonstráció után az egyetem vezetésének és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatnak a részvételével operatív munkacsoport, amely több intézkedést is javasolt, nem oldódtak meg az általuk kifogásolt problémák. Gutai Frank, a petíció szerzője és az egyetem jelenlegi hallgatója (aki már 2021-ben is a BGE-n tanult) most az Eduline-nak úgy nyilatkozott, hogy
Nem azzal van a probléma, hogy milyen döntést hoz meg a rektor, hanem azzal, ahogy ezeket a döntéseket keresztülviszi.
Frank hozzátette, hogy szerinte rövid idő alatt több jelentős átalakítás történt az egyetemen, a hallgatók pedig nehezen tudták követni, pontosan hogyan érintik őket az új szabályok. A változtatásokat „egy olyan tájékoztatás kísérte, amit senki nem értett”, az új rendszer indulását pedig egyenesen „totális káosznak” nevezte.
A petíciót megelőző felmérésből hamar kiderült, hogy más hallgatók is osztották a kifogásait: 24 óra alatt több mint hatszáz hallgató jelezte, hogy támogatja a kezdeményezést, közülük 160-an szövegesen is megfogalmazták tapasztalataikat és kifogásaikat. A visszajelzésekből végül egy 25 pontos követeléslista született.
A hallgatók többek között
- a központosított számonkérési rendszert és a vizsgaközpont működését
- az egyetemi kommunikációt
- a képzések gyakorlatiasságának visszaszorulását,
- valamint azt kifogásolták, hogy szerintük a hallgatói szempontok nem kapnak megfelelő súlyt az egyetemi döntésekben.
A július 2-ra meghirdetett demonstrációt végül lemondták, Frank szerint azért, mert az egyetem vezetésével abban állapodtak meg, hogy szeptemberben egy nagyobb, a rektor részvételével zajló hallgatói fórumot tartanak. Ez végül elmaradt: Frank szerint az egyetem később már csak egy kisebb, hallgatói szervezésű beszélgetést ajánlott fel a rektor részvétele nélkül, míg a BGE sajtóosztálya úgy tájékoztatta lapunkat, hogy termet, rektori és szakértői részvételt is biztosítottak volna, de a szervezők nem válaszoltak az e-mailjükre.

BGE tüntetés Budapest 2025.10.20.
Cabrera Martin
Belefáradtak a szélmalomharcba
Frank és Edmond beszámolója alapján az elégedetlenség ma kevésbé látványos, mint a korábbi tiltakozások idején, de szerintük ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a problémák megszűntek. Egyes, általuk ismert hallgatók szerintük egyszerűen elfáradtak. Frank úgy fogalmazott:
Ha egy hallgató többször próbál jelezni egy problémát, de nem érzékel változást, egy idő után nem fog újra és újra energiát fordítani az érdekképviseletre.
Egy, az Eduline-nak névtelenül nyilatkozó BGE-oktató hasonló tapasztalatokról számolt be. Elmondása szerint a hallgatók informálisan rendszeresen panaszkodnak neki, miközben sokan már nem látják értelmét annak, hogy hivatalos fórumokon is jelezzék a problémáikat.
Érdekesség, hogy a BGE rektorának Mark My Professor oldalán rengeteg negatív komment jelent meg az utóbbi időszakban. Dr. Andor György adatlapján jelenleg 166 értékelés szerepel, amelyek összesített átlaga 2,13 az ötfokú skálán. A hozzászólások közül a legfrissebbek a rektori tevékenységét bírálják.
300-an egy 150 fős teremben?
Frank szerint a kapacitásproblémát továbbra sem sikerült megoldani, ezt Edmond is megerősítette. Szerinte előfordult, hogy 300 fős előadásokat 150 férőhelyes termekbe írtak ki. Az általunk megkérdezett oktató pedig arról számolt be, hogy az 50-60 fős szemináriumok is normalizálódtak az egyetemen. Azt mondta, a kurzusokat sokszor lényegében a mintatanterv szerint haladó hallgatók számára szükséges minimális férőhelyekkel tervezik meg, így kevés tartalék marad azoknak, akik például korábban nem teljesítették a tárgyat, Erasmuson voltak, vagy más okból később vennék fel.
Forrásaink további konkrét példákról is beszámoltak. A Fogyasztói magatartások című tárgyat 419 hallgató vette fel, miközben az előadást egy mindössze 250 férőhelyes terembe írták ki. Egy angolkurzus esetében pedig közel 300 hallgatóra jutott egy 150-180 fő befogadására alkalmas terem. Ráadásul szerintüknem egyedi esetekről van szó, egyes előadásokat akár 50-60 százalékkal is a rendelkezésre álló teremkapacitás fölé terveznek. Az általunk megkérdezett oktató szerint ez azért is problémás, mert így a tanárok lehetőségei is beszűkülnek arra, hogy a hallgatókat a személyes óralátogatásra ösztönözzék. Ha ugyanis mindenki megjelenne az előadáson, nem férnének el a teremben.
Az egyetem ugyanakkor vitatja, hogy jelenleg rendszerszintű kapacitásprobléma lenne. A BGE Sajtóosztálya szerint 2026-ban a 8300 kurzuscsoportból hatot érintett egyedi szervezési probléma, és nem volt olyan előadás, amelyen a ténylegesen megjelent hallgatók száma meghaladta volna a terem befogadóképességét. Az egyetem szerint a szemináriumok átlagos létszáma 37,4 fő, a tényleges jelenlét pedig ennél alacsonyabb.
Félévenként 15-nél is több zárthelyi
A másik visszatérő feszültségforrás a zárthelyik rendszere. Az általunk megkérdezett oktató szerint a különböző tantárgyak sajátosságait korábban jobban figyelembe vevő számonkérés helyett egy erősen standardizált rendszer alakult ki: elmondása szerint a hallgatóknak tárgytól függően több, jellemzően 30 perces ZH-t kell írniuk, miközben az oktatóknak jóval kisebb szabadságuk maradt annak eldöntésében, hogyan kérik számon a tudást. Állítása szerint egy hallgatónak így egyetlen félévben akár 15-nél is több ZH-ja lehet.
Nem teljesen az alapján alakítom ki a tananyagot, hogy mit szeretnék kihozni belőle, mi lenne hasznos, hanem hogy hogyan fogom tudni visszakérdezni a 30 perces, standardizált ZH-ban. És ez nem egy jó dolog
– fogalmazott az oktató.
A hallgatók már korábban is a túlzott számonkérési terhelést emelték ki a gyakorlatorientáltság visszaszorulása mellett. A 2025 őszi tiltakozások idején például arról számoltak be, hogy egyetlen napra akár három-négy ZH is juthatott.
Ezzel szemben a BGE szerint a számonkérések időpontjait már a félév elején közzéteszik, és a mintatanterv szerint haladó hallgatók számára ütközésmentességi, valamint heti terheléskiegyenlítési ellenőrzést végeznek. A vezetés úgy látja, a rendszer eredményességét a megajánlott jegyek magas aránya is alátámasztja.

A BGE KVIK Alkotmány utcai épülete
Kiüresedett autonómiáról beszél az oktatók egy része
A BGE-oktatók elégedetlenséget jól mutatja, hogy májusban közülük több mint százan írták alá azt a petíciót, amelyben többek között az egyetemi autonómia és az oktatók szakmai önállóságának helyreállítását követelték. A petíció június eleji frissítése szerint addig 106 aktív oktató csatlakozott a kezdeményezéshez.
Az aláírók kifogásolták
- az oktatói és tantárgyfelelősi autonómia szerintük történő kiüresítését,
- a kötelező vizsgaközponti rendszert és a standardizált teszteket,
- az előadások videórögzítésének gyakorlatát,
- valamint az egyetemi döntéshozatal módját.
A petícióban Andor György rektor távozását is követelték. A BGE-től megkérdeztük, hogyan reagált erre a vezetés, illetve felmerült-e a rektor lemondása, de erre nem kaptunk közvetlen választ.
Az Eduline-nak névtelenül nyilatkozó oktató szintén aláírta a petíciót. Szerinte az elmúlt időszak változásainak egyik legsúlyosabb következménye az oktatói autonómia visszaszorulása.
„Gyakorlatilag az oktatóknak nagyrészt megszűnt az autonómiája, hogy úgy tanítsanak egy tárgyat, ahogy azt a szakmai tapasztalatuk és tudásuk alapján jónak tartják. A központi szabályozás nemcsak azt határozza meg, hogyan kell számon kérni a hallgatókat, hanem egyes esetekben azt is, hogy az előadások anyaga milyen arányban jelenjen meg a ZH-kban” – fogalmazott. A BGE ezzel szemben azt állítja, hogy a tantárgyak oktatásának és számonkérésének tartalmát nem egyetemi vezetési szinten határozzák meg. A számonkérés részleteiről az oktatók mellett a tanszékek vagy a karok vezetése, illetve a tárgyfelelősök is dönthetnek. A videórögzítésről pedig azt közölték, hogy a nyilvánosságra kerülő felvételeket az oktató maga készíti elő és engedélyezi.
Az oktatói tiltakozás azonban nem állt meg a petíciónál. Június 2-án a kezdeményezők Magyar Péternek címeztek nyílt levelet, amelyben már a BGE-n kialakult helyzet külső kivizsgálását is kezdeményezték. „A levél tárgya: a BGE rektorának, Dr. Andor Györgynek az azonnali elmozdítása, valamint a vele szemben felmerülő, az egyetem működését érintő súlyos szakmai, vezetési és vagyongazdálkodási kifogások független, hatósági kivizsgálása” – írták.
A nyílt levél szerint a petíció megjelenése után néhány nappal a BGE felsővezetése belső körlevélben reagált arra. A petíció szerzőinek beszámolója alapján ebben a vezetés többek között azt írta, hogy „az egyetem alapfolyamatai stabilan működnek”, a kritikát pedig „egyoldalúnak” és „a BGE hírnevét rontónak” minősítette. A kezdeményezők a választ nem tartották érdeminek, ezért fordultak a kormányhoz.
A Magyar Péternek címzett levélben azt is kérték, hogy a beadványukat a panasztörvény szerinti közérdekű bejelentésként kezeljék, vizsgálják ki az általuk kifogásolt működési problémákat, valamint biztosítsák a bejelentők védelmét. Emellett az Állami Számvevőszék bevonását és a Magyar Akkreditációs Bizottság soron kívüli intézményi átvilágítását is kezdeményezték.
Az oktatók követelései több ponton egybecsengenek azzal, amit most szeptemberben a Szabad BGE hallgatói képviselői kértek az oktatási minisztériumtól: ők is az egyetemtől független vizsgálatot, valamint olyan védett bejelentési lehetőséget szeretnének, amelyen keresztül az érintettek az esetleges következményektől való félelem nélkül számolhatnak be a tapasztalataikról.
Több évtizede a BGE-n tanítók, a „törzsgárda” tagjai távoztak
Az elmúlt időszakban több, régóta az egyetemen dolgozó, tapasztalt oktató távozott az intézményből, ezt Papp Edmond, Gutai Frank és az Eduline-nak névtelenül nyilatkozó oktató is megerősítette. Frank szerint olyan tanárok is elmentek, akiket hallgatóként szaktekintélynek tartott. Edmond pedig arról beszélt, hogy tudomása szerint olyan oktatók is felmondtak, akik húsz-harminc éve tanítottak az egyetemen.
Az általunk megkérdezett oktató ennél konkrétabb számot is mondott: állítása szerint az elmúlt egy-két évben nagyságrendileg 70-80 főállású kolléga távozott a BGE-ről. A létszám alakulásáról a Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) nyilvánosan elérhető statisztikái is képet adnak.
Ezek szerint 2024 márciusában még 629 oktatót, kutatót és tanárt tartottak nyilván az egyetemen, 2025 márciusában már csak 478-at, októberben 403-at, 2026 márciusában pedig 419-et. Ez két év alatt 210 fős, mintegy 33 százalékos nettó létszámcsökkenést jelent az adott nyilvántartási kategóriában, de nem azonos a ténylegesen távozó munkatársak számával. A teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók és tanárok száma ugyanezen időszakban 344-ről 292-re, míg a tudományos fokozattal rendelkezők száma 310-ről 246-ra csökkent.
Az Eduline-nak nyilatkozó oktató szerint különösen aggasztó, hogy nemcsak a főállású munkatársak létszáma esett vissza, hanem az „egyéb” foglalkoztatási kategóriába tartozóké is, amelyben többek között a külsős óraadók szerepelhetnek. Ez szerinte megkérdőjelezi, hogy a távozó oktatókat nagyobb számban pótolnák a versenyszférából érkező gyakorlati szakemberekkel. Úgy véli, a kisebb oktatói állományra háruló feladatok növekedése kevesebb időt hagyhat a hallgatók mentorálására, a tehetséggondozásra és a gyakorlatorientált oktatásra, ami összefügghet a hallgatók által is kifogásolt, egyre nagyobb létszámú szemináriumokkal és a standardizált számonkérés megjelenésével. Az oktató szerint ugyanakkor nem pusztán természetes munkaerőmozgásról van szó: a távozások mögött szakmai okok, az oktatói autonómia szűkülése, valamint az egyetemen kialakult légkör és vezetési gyakorlat is szerepet játszik.
Azt mondta, volt olyan, egy hónapnál is rövidebb időszak, amikor több, tíz-húsz éve az egyetemen dolgozó kolléga távozott, vagyis szerinte már „a törzsgárda egy része” is érintett.
Az egyik kollégám 1991 óta volt itt, és már közel volt a nyugdíjhoz. Mégis azt mondta, hogy ő ezzel a rendszerrel nem hajlandó tovább együtt dolgozni, annyira felhúzta magát, hogy inkább eljött
– fejtette ki. Az oktató szerint a távozások azért is jelenthetnek problémát, mert a BGE-n már korábban is magas volt az egy oktatóra jutó hallgatók száma, az elmúlt időszakban pedig tovább romlott a helyzet.
A BGE Sajtóosztálya lapunknak elismerte, hogy a szervezeti átalakítást követően a szokásosnál nagyobb volt a fluktuáció, ezt azonban nem tartják rendkívüli folyamatnak. Az egyetem szerint az elmúlt két évben szigorodtak az oktatókkal szembeni elvárások: nagyobb hangsúlyt kapott a személyes óratartás, a hallgatói visszajelzések figyelembevétele és a publikációs teljesítmény, miközben az oktatók órarendi igényeit kevésbé tudják figyelembe venni. A BGE szerint ezek a változások is hozzájárultak ahhoz, hogy egyes munkatársak máshol folytatták a pályájukat. Közlésük szerint ugyanakkor nincs általános oktatói munkaerőhiány, és mintegy tíz munkatárs felvétele van folyamatban. Arra a kifejezett kérdésünkre, hogy két év alatt hány főállású oktató távozott, és hányat vettek fel, nem közöltek pontos számokat.
A kritikusabb hangok retorzióktól tartanak
A Papp Edmond által a minisztériumnak átadott hallgatói panaszbejelentés egyik legérzékenyebb része éppen ezért a bejelentők védelme. Edmond korábban arról beszélt lapunknak, hogy hozzájuk olyan jelzések érkeznek, amelyek szerint egyes hallgatókat és más egyetemi polgárokat szóban retorziókkal fenyegetnek.
Az Eduline-nak névtelenül nyilatkozó oktató szintén arról számolt be, hogy szerinte a kritikusabb munkatársak esetében megfigyelhető egy kedvezőtlen „mintázat”, ugyanakkor azt is hangsúlyozta: ezt konkrét esetekben nehéz bizonyítani. Beszélt például nemzetközi mobilitási lehetőségek visszavonásáról és olyan munkajogi helyzetekről, amelyeket az érintettek retorzióként élhetnek meg, de amelyek mögött az egyetem hivatalosan más indokot jelölhet meg.
A BGE a megkeresésünkre kategorikusan tagadta, hogy hallgatót vagy oktatót véleménynyilvánítása miatt retorzió ért volna, és közlésük szerint ilyen okból munkaügyi intézkedés sem történt. Az egyetem ugyanakkor hozzátette, hogy a véleménynyilvánítás szabadságán túlmutató, álláspontjuk szerint jogsértő esetekben – például valótlanságok terjesztése vagy szabálytalan adatkezelés miatt – mérlegelik a hatóságok megkeresését. Közlésük szerint azonban ilyen ügyben sem kaptak visszajelzést konkrét hallgató vagy munkatárs érintettségéről.
Nincsenek problémák vagy elveszett a bizalom?
A BGE-től azt kérdeztük, mennyire tartják működőképesnek az oktatói és hallgatói érdekképviseleti és panaszkezelési fórumokat, illetve szerintük abból, hogy kevés hivatalos panasz érkezik, következik-e, hogy nincs szélesebb körű elégedetlenség az egyetemen. A sajtóosztály válaszában azt közölte, hogy jelenleg kevés hivatalos panasz érkezik hozzájuk. Az egyetem szerint a 2025 őszi oktatásszervezési hibákat azóta koordinációs és ellenőrzési változtatásokkal kezelték. Arra ugyanakkor nem adtak tételes választ, hogy a petíciókban megfogalmazott követelések közül melyek teljesültek. Tájékoztatásuk szerint folyamatosan ellenőrzik a termek kihasználtságát, a ZH-időpontokat pedig már szeptember első hetében közzétették.
Hasonlóan látja a helyzetet a Hallgatói Önkormányzat is. Kosztolánczy Bálint EHÖK-elnök lapunknak azt írta, félévente általános visszajelző kérdőívben gyűjtik össze a hallgatók pozitív és negatív tapasztalatait, problémáit és javaslatait, az eredményeket pedig feldolgozzák, majd megvitatják az egyetem vezetésével. Emellett egész évben lehet hozzájuk fordulni többek között tanulmányi, szociális és kollégiumi ügyekben, akár személyesen is. Az EHÖK elnöke úgy fogalmazott, hogy „a tavalyi egyetemvezetéssel történt megállapodásokat követően, a hozzánk érkező visszajelzések alapján jelenleg nem érzékelünk széles körű, általános hallgatói elégedetlenséget”. Azt is közölték, hogy a Szabad BGE hallgatói csoport az elmúlt hónapokban nem kereste őket.
Papp Edmond és Gutai Frank szerint azonban éppen ez mutatja a konfliktus egyik alapvető problémáját. Úgy látják, hogy sok hallgató elvesztette a bizalmát a hivatalos visszajelzési és érdekképviseleti csatornákban, ezért abból, hogy ezeken kevés panasz jelenik meg, szerintük nem következik, hogy a problémák megszűntek. Edmond a HÖK féléves kérdőíveit sem tartja alkalmasnak minden probléma kezelésére, különösen az egyedi vagy súlyosabb ügyek esetében. Azt állítja, hogy mire a hallgatói visszajelzések eljutnak az egyetem vezetéséhez, azok már egy megszűrt, szerinte kedvezőbb képet mutatnak.
Papp Edmond szerint éppen a hivatalos érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom meggyengülése miatt tartják fontosnak, hogy a minisztérium ne csak az egyetem vezetésének álláspontját ismerje meg, hanem közvetlenül az érintett hallgatókat és oktatókat is meghallgassa. Azt szeretnék, hogy a panaszaikat az egyetemtől függetlenül, a bejelentők védelmét biztosítva vizsgálják ki.
„Ha kell, tüntetni fogunk”
A hallgatók egyelőre nem szabtak konkrét határidőt a minisztériumnak. Edmond azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy az új kormány és a minisztériumok előtt sok feladat áll, ugyanakkor azt szeretnék, hogy a BGE-n kialakult helyzet kivizsgálása minél hamarabb elkezdődjön. „Szeretnénk jelezni a minisztérium felé, hogy igenis baj van nálunk, méghozzá kivizsgálandó baj” – fogalmazott.
Ha rövid időn belül nem látnak előrelépést, újabb demonstráció lehetőségét sem zárják ki. „Ha kell, mi ki fogunk állni és tüntetni fogunk” – mondta.
Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.