HVG: Mivel tudná meggyőzni a középiskolásokat, hogy érdemes továbbtanulni?

Szilágyi János Ede: Ez fontos kérdés, a saját gyermekeim is feltették már. Nekik azt mondtam, habár kétségtelen, hogy az életben sokféle módon lehet érvényesülni, de ami biztos alap, amellyel talán a legkevésbé függünk másoktól, az az általunk megszerzett tudás. A jelenlegi technológiai fejlődés ráadásul arra sarkall bennünket, hogy ez a megszerzett tudás lehetőleg magas szintű legyen. A középszerű, mechanikus tudás értéke ugyanis a közeljövőben a fejlett technológiának köszönhetően csökkenni látszik. Vagyis a kérdés az, miként tehetünk szert magas szintű tudásra. Ez sok energiabefektetést igényel, amit szerintem csak olyan területen érdemes megtenni, amit igazán szeretünk.

Ha egy területet szeretünk, akkor a sok munka sem pusztán csak munka, hanem jobb esetben szívesen végzett önfejlesztés is.

A másik kortünet, hogy gyorsan változik a világ, a munkaerőpiaci igények pár év alatt is átalakulhatnak. Ezzel hogyan tudnak lépést tartanai az egyetemek? Van-e esély arra, hogy az egyre gyorsuló ütemben változó kihívásokra reagálni képes értelmiségi réteget bocsásson ki a felsőoktatás?

Az egyetemeknek nemcsak a hallgatók megszerzéséért, hanem a tudásközpontokként való működésért és az universitas szellemiségének életben tartásáért folytatott versenyt is meg kell nyerniük. Ebben kulcselem a rugalmasság, az alkalmazkodókészség, a gyors reagálóképesség a változó világ igényeire. Magyarországon az akkreditációknál több olyan, jogszabály-módosítással is megerősített változtatás történt, amely ezeket a törekvéseket, lehetőségeket támogatja. Ilyen például az úgynevezett „intézményi mesterszakok” indítása, vagyis amikor bizonyos jogszabályi feltételek teljesülése esetén a felsőoktatási intézmény előzetes értékelés nélkül a képzési és kimeneti követelményeket (más néven KKK-t), valamint a tantervet szabadon készíti el azon a területen, amelyen alap- és mester- vagy osztatlan képzésre korábban már jogosultságot szerzett. De ilyen a képzés értékelésének egyszerűsítése is, nevezetesen, hogy jelenleg a MAB-ot már nem az Oktatási Hivatal (amellyel egyébként szoros és eredményes a szakmai kapcsolatunk) rendeli ki szakértőként hatósági eljárás keretében, hanem a felsőoktatási intézmények ettől az évtől már közvetlenül a MAB-tól szerzik be a nyilvántartásba vételhez szükséges szakértői véleményt. A munkánk során igyekszünk abban támogatni az intézményeket, hogy az említett kihívásokra gyorsan reagálhassanak.

A magyar felsőoktatás a 2000-es évek végére tömegessé vált, ez nyilván új helyzet elé állította az egyetemeket. Ez nem jelenti-e azt, hogy a mennyiség oltárán feláldozzák a minőséget? Mennyire voltak képesek az új igényeknek megfelelni?

A kérdést felvezető állítással csak részben értek egyet. A jelenlegi felsőoktatásban is vannak olyan formák, amelyek a minőségi oktatásról szólnak. Gondolok itt például a PhD-képzésre, amely lehetőséget ad arra, hogy személyre szabottan készítsük fel az érintetteket. Vagyis szerintem van mód nemcsak a mennyiségi, de a minőségi képzésre is a jelenlegi felsőoktatásban. Mindazonáltal nem szeretném megkerülni a mennyiségi aspektust sem. A felsőoktatás tömegesedése minden rendszert kihívások elé állít szerte a világon, noha ez a trend Európában mérsékeltebb, mint a világ más részein. Ahogy a minőségbiztosításban mondani szoktuk: mi mennyiségből szeretnénk minőséget látni és ennek megfelelően rendszeresen felülvizsgáljuk az eljárásainkat.

Az utóbbi években először beszűkültek a magyar felsőoktatási lehetőségek, de 2-3 éve újra több hallgatót vesznek fel. Megvan a rendszerben az ehhez szükséges nagyfokú rugalmasság?

Szeretném megjegyezni, hogy a felvételi keretszámok meghatározása és alakítása nem minőségbiztosítási feladat. Ugyanakkor meglátásom szerint a rugalmassággal kapcsolatos igények megjelenése halló és értő fülekre talált, és nagyrészt ennek vannak alárendelve az egyes szakpolitikai tervek, intézkedések és fejlesztések.

Idén és tavaly is voltak olyan felsőoktatási szakok, ahová nevetségesen alacsony pontszámokkal is be lehetett kerülni. Az ilyen bemenet nem vetíti előre a képzés megkérdőjelezhető minőségét? A MAB-nak van szerepe képzések színvonalának felügyeletében?

A felsőoktatási intézményeknek maguknak kell tudniuk mérlegelni és megítélni, hogy milyen mennyiségű és minőségű hallgatót képesek felvenni, illetőleg azt is, hogy a szükséges erőforrásaik rendelkezésre állnak-e. Természetesen, amennyiben a bemenet gyengébb (tehát az elsőévesek nagyobb számban küzdenek meg nehezen például az alapozó tantárgyakkal), az az intézményeknek is komoly nehézségeket tud okozni. Nem véletlenül küzdenek a felsőoktatási intézmények különböző módszerekkel a lemorzsolódás ellen. A MAB-nak a belső minőségbiztosítási rendszerek értékelésében van szerepe, ami azonban nem terjedhet ki a felvenni tervezett hallgatók számának szabályozására, ez az intézményi autonómia körébe tartozik. Kapcsolódó értékelés legfeljebb fejlesztési javaslat szintjén jelenhet meg.

Az egyetemek döntő része modellváltáson esett át pár éve, és alapítványi kézbe került. Van már mérhető hatása az átalakulásnak? Vannak erről kutatások?

A Budapesti Corvinus Egyetem egy OTKA-kutatás keretében vizsgálja a felsőoktatásban lezajlott modellváltást, ám ez tudomásom szerint még csak most zárul, így a főbb eredmények egyelőre széles körben nem ismertek. Úgy látom ugyanakkor, hogy a modellváltás nem egységes folyamat. Az intézményi profilok erősödtek, ám az eltérő profilú, szerkezetű és fenntartási struktúrájú megközelítések nagyon eltérő végkimenetet is hozhatnak. Mivel a modellváltók esetén jellemzően még egy stratégiai ciklus sem telt el a megújulás óta, korai lenne e tekintetben messzemenő következtetéseket levonni. Nem véletlenül hasonlítják lassan forduló óceánjáró hajóhoz az oktatáspolitikát, ahol a változások eredményei csak hosszabb távon válnak láthatóvá.

Az elmúlt években több képzésről is kiderült, hogy azt nem akkreditálta a MAB. Ez, bár jogilag nem szabálytalan, nem jelenti-e azt, hogy ezek minősége így kétséges? Vagy az akkreditált egyetem által indított szaknak MAB-pecsét nélkül is garantált a színvonala? Egyáltalán: miért kell a konkrét képzéseket is akkreditálni? Nem elég, ha az intézmény átesik ezen?

Egy szak létesítése, valamint indítása során a MAB szakértői eljárása nem az adott szak akkreditációjával, minőséghitelesítésével azonos, hanem az adott képzés MAB által alkalmazott, a jogszabályokra figyelemmel kialakított szempontrendszere alapján történő előzetes (ex-ante) értékelés. Ettől eltér az, amikor már működő szak minőségértékelését kéri az intézmény, ami nem kötelező eljárás. A felsőoktatási intézményeket nem kötelezi jogszabály arra, hogy a MAB szakvéleményében megfogalmazott, a meg nem felelést alátámasztó megállapítások alapján módosítsák képzéseik tartalmát. Ugyanakkor a felsőoktatási törvény rendelkezéseinek megfelelően kötelesek a működő szakok tantervének ötévenkénti felülvizsgálatát elvégezni. Hogy ez a rendszeres felülvizsgálat megtörténik-e, a MAB az eljárás keretében vizsgálja. Ilyen értelemben az intézményakkreditáció szerepe valóban felértékelődőben van a programakkreditációval szemben, amely reményeim szerint tovább erősíti majd a minőségtudatosságot és a minőségkultúra terjesztését, fejlesztését.