Közoktatás eduline/mti

Ez volt az első őszi szünet, amikor ingyen kaptak enni a rászoruló gyermekek

Elolvasom

Az idei az első év, amikor nem csak tanítási időben és a nyári szünetben, de az évközi szünetekben is ingyen kapnak enni a rászoruló gyermekek, a téli és a tavaszi szünet után a most záruló őszi szünet volt az első, amikor a rászorulók folyamatos ellátásban részesültek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Közoktatás eduline/mti

A legfejletlenebb országrészekben van a legtöbb iskolás gyermek

Elolvasom

A kormány elmondása szerint a szegénység csökkentésén fáradozik, ám van is miért, ugyanis pont ott a legzsúfoltabbak a tantermek, ahol a legnagyobb a szegénység - hangzott el az Emmi Területi hátrányok leküzdése - eszközök és eredmények című konferenciasorozatának részeként kedden Budapesten.

Közoktatás Eduline

Magyarországé az unió egyik legrosszabb eredménye

Elolvasom

A válság leginkább a 25 év alattiakat érte el. Magyarországon 15 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik nem dolgoznak, de nem is tanulnak semmit. Az igazi vesztesek azonban a 18 év alattiak, a szegénységi mutatók terén hazánké az unió egyik legrosszabb adata.

Közoktatás Eduline

Hárommillió fiatal iskola és munka nélkül Dél-Afrikában

Elolvasom

Csaknem hárommillió fiatal dél-afrikai, a 18 és 24 év közöttiek negyven százaléka munka nélkül él, és semmilyen oktatásban vagy képzésben nem részesül. A helyzetet súlyosbítja, hogy a nehéz munkakörülmények miatt egyre több tanár hagyja ott állását - állapította meg egy szerdán közzétett jelentésben a dél-afrikai kormány.