Három gyerek maradt a frissen felújított iskolában, be kellett zárni
A faluból inkább messzebbre viszik a gyerekeket, így fenntarthatatlanná és néptelenné vált a Vida Andrásról elnevezett elemi iskola.
A 208 lelkes falu története nem egyedi a térségben, mégis iskolapéldája annak, hogyan válik az oktatás hiánya a leszakadás egyik legfontosabb mozgatórugójává.
A Borsod24 számolt be arról, hogy a Hernád és a Bódva között elterülő Cserehát aprófalvai Magyarország legszegényebb települései közé tartoznak. Az szja-bevallások szerint hazánk tíz legszegényebb faluja közül öt található errefelé. Csenyétén, amely ennek a szomorú ranglistának az első helyét foglalja el, az egy főre jutó havi átlagos jövedelem nem éri el a 20 ezer forintot.
Belefáradtak a szülők a gyerekek iskolába fuvarozásába
A faluban ma már nincs sem alsó tagozat, sem felső, sem óvoda. A gyerekek a környező településekre járnak, sokszor több tíz kilométert utazva naponta. A közlekedés kiszámíthatatlan, az időjárás pedig egyetlen nap alatt keresztülhúzhatja a családok terveit.
Egy helyi édesanya így fogalmazott: „Én most gyesen vagyok, de később hogyan járjak el bárhová is dolgozni? Ezért is szeretnék elköltözni innen.”
Egy másik alkalommal arról mesélt, hogy lánya egy havas napon nem jutott be az iskolába, mert a busz nem ment be a faluba.
Bodolai István helyi mezőgazdasági vállalkozó szerint az oktatás hiánya a legnagyobb visszatartó erő:
Idejön egy fiatal pár, tenni szeretnének a környékért, élveznék a vidéki élet előnyeit. De elvérzik a szándék a gyerekek taníttatásán. Ha színvonalasabb oktatást szeretnének nekik, az mindennapos fuvarozással jár. Belefáradnak a szülők és inkább elköltöznek Budapestre vagy más nagyvárosba.
A probléma nem csupán a fizikai távolság. A szülők egy része attól tart, hogy a térség iskolái nem kínálnak valódi kitörési lehetőséget. A jobb intézmények messzebb vannak, a napi ingázás pedig időben és pénzben is felemészti a családok tartalékait.
National Geograpic
A nyolc osztály csapdája
A Felzárkózó Települések Programja által készített dokumentum szerint Jakab lakosságára leginkább a nyolc osztály elvégzése jellemző. Bodolai István így írja le a helyzetet:
„A vállalkozásnál húsz, többnyire „kétkezi” munkás dolgozik, de a fejlődésnek határt szab az, hogy nem találok középvezető kaliberű embert, aki képes lenne átvenni tőlem logisztikai feladatokat. Kétkezi munkás lenne még bőven, de arra nincs szükség.”
A képzettség hiánya így önmagát erősítő folyamattá válik: nincs helyben magasabb hozzáadott értékű munka, mert nincs megfelelő végzettségű munkaerő – és nincs megfelelő végzettségű munkaerő, mert a gyerekek jelentős része már középiskolába kerülve elhagyja a térséget.
Soltész Béláné gyerekei is így tettek: „A gyerekek már évekkel ezelőtt elmentek, először az iskola miatt, utána pedig nem jöttek vissza, mert itt nincs megfelelő munka, pedig a fiam szívesen maradt volna.”
