Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A KSH friss statisztikái szerint a gyereket nevelő családok éves egy főre jutó bruttó átlagjövedelme nem éri el még az országos átlagot sem.
A KSH legújabb kiadványa a háztartások életszínvonálval foglalkozott. Az adatokból kiderült, hogy 2023-ban a gyerektelen háztartások egy főre jutó bruttó átlagjövedelme 21,3 százalékkal nőtt, míg a gyerekeseké csak 12,1 százalékkal. Ennek az az oka, hogy a gyerekes háztartásokban az aktív felnőttek száma értelemszerűen kevesebb. Vagyis jobb esetben ugyanabból a két fizetésből 3,4, 5 vagy több ember szükségleteit kell fedezni.
Emaitt a gyerekes háztartások egy főre jutó jövedelme az országos átlag körülbelül 80 százalékát éri el. A családok közül anyagilag a legjobb helyzetben az egy gyereket nevelők vannak, hiszen bruttóban körülbelül 287 ezer forint az egy főre jutó havi átlagjövedelmük. A kétgyerekes családoknál ugyanez az összeg már csak bruttó 254 ezer forint, míg a három vagy több gyerekeseknél pedig csak bruttó 194 ezer forint havonta.
A három- vagy többgyermekes háztartások egy főre jutó jövedelme a 22,4%-os növekedés ellenére sem érte el az országos átlag kétharmadát
- olvasható a jelentésben.
Az egyszülős gyerekes háztartások sincsenek könnyű helyzetben, hiszen az egy főre vetített bruttó jövedelmük 28 százalékkal kevesebb az országos átlagnál.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).