Mészáros Lőrinc bankja kiszállt, magánszemélyek és cégek mentették meg a mélyszegénységben élő diákok ösztöndíját

Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.

Az MBH Bank helyett több vállalat és magánszemély vállalta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) ösztöndíjprogramjának támogatását – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

A felajánlásoknak köszönhetően nemcsak a korábbi ösztöndíjasok támogatása folytatódhat, hanem újabb gyerekeket is be tudtak vonni a programba. Így a 2026/2027-es tanévben összesen 229 diák részesülhet támogatásban.

Az ösztöndíjprogram több mint harmincéves múltra tekint vissza. Az MKB Bank 1994-ben először húsz diák támogatását vállalta, később pedig százra emelték az ösztöndíjasok számát. A programhoz idővel más cégek is csatlakoztak, amelyek további 110 tanuló rendszeres havi támogatását biztosították. Közülük ötven diák ösztöndíját 2023-ig a Magyar Nemzeti Bank finanszírozta.

Az Eduline már 2014-ben is beszámolt a programról: akkor összesen 150 rossz anyagi körülmények között élő, ugyanakkor kiemelkedő tanulmányi eredményű gyerek kaphatott havi 16 ezer forintos támogatást. A támogatást megfelelő tanulmányi eredmény mellett akár a diploma megszerzéséig folyósították.

2023-ra az eredetileg 210 támogatott diákból 160 maradt. Az MKB Bank megszűnése után annak jogutódja, az MBH Bank automatikusan folytatta az ösztöndíjprogram támogatását.

Augusztusban derült ki, hogy az MBH kiszáll

Az MBH Bank két év után jelezte, hogy nem kívánja tovább finanszírozni a korábban az MKB-tól megörökölt programot, mert más formában szeretné támogatni a társadalmi felzárkóztatást. A döntés augusztusban került nyilvánosságra. A Gyermekmentő Szolgálat akkor azt közölte, hogy száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló gyerek veszítheti el az ösztöndíját.

A HVG akkori beszámolója szerint az ösztöndíjprogramba olyan diákok kerülhettek be, akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem – a családi pótlékkal együtt – nem érte el az 55 ezer forintot, és legalább 4,5-ös tanulmányi átlagot értek el. A támogatást második osztálytól akár a diploma megszerzéséig kaphatták, amennyiben továbbra is megfeleltek a tanulmányi feltételeknek.

Az MBH akkor azzal indokolta a döntését, hogy a 2023-as megalakulásakor a jogelőd bankoktól megörökölt támogatási és szponzorációs portfólióját felülvizsgálta, és új társadalmi felzárkóztatási stratégiát alakított ki. A pénzintézet szerint a Gyermekmentő Szolgálatot már korábban tájékoztatták arról, hogy a lejáró szerződést nem hosszabbítják meg.

Nem sokkal később megérkezett az első új támogató is. A HVG írta meg, hogy Nyerges Zsolt többségi tulajdonában álló Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. 14 ösztöndíjas támogatását vállalta át. A Gyermekmentő Szolgálat akkor még további támogatókkal tárgyalt. A szervezet számításai szerint egyetlen gyerek támogatásához évente mintegy 800 ezer forintra volt szükség.

Magyarországon a legsúlyosabb az iskolai szegregáció az EU-ban a legfrissebb országjelentés szerint

Magyarországon a legmagasabb a különböző társadalmi hátterű diákok iskolák közötti elkülönülése az Európai Unióban – derül ki az Európai Bizottság friss jelentéséből. A dokumentum szerint az oktatási egyenlőtlenségek továbbra is súlyos problémát jelentenek: a szegregáció a tanulmányi eredményektől kezdve a továbbtanulási esélyeken át egészen a későbbi munkaerőpiaci lehetőségekig meghatározza a gyerekek életútját.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.