Könnyen elkéshetsz a vizsgáról, ha erre nem figyelsz
Időben el kell indulnia annak, aki nem akar késni.
Időben el kell indulnia annak, aki nem akar késni.
Elég érdekes fejlesztést is kap a felújítás alatt álló ELTE Bibó István Szakkollégium.
Közhely, hogy Budapesten elszabadultak a lakásárak, ami rosszul érinti azokat, akik nem kapnak kollégiumi férőhelyet. Kiválasztottunk három kerületet a város belső és külső részéről, és megnéztük, mennyibe kerül egy-egy garzon-, illetve három lakónak megfelelő lakás. Bár jól megközelíthető, mégis olcsóbb városrészeket tekintettünk át, a kaució miatt sokaknak így sem lesz egyszerű megtalálni a megfelelő lakást.
Megszólalt a Klik a fagyos kispesti iskola ügyében.
Döntött a kormány az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) átmeneti elhelyezéséhez szükséges forrásról, a fővárosi XI. kerületi, Karolina úti ingatlanhoz kapcsolódó beruházáshoz, és az intézmény költözéséhez 1,7 milliárd forintot biztosítanak.
Persze az ok mindegy, ha diákok ezrei számára könnyebb lesz lakhatást intézni.
Figyeljen, aki metróval utazik!
Három hónapra lezárják a Kossuth téri metrómegállót.
A srác a CAF villamosok pontos mását készítette el.
Pénzt és műszaki cikkeket követeltek iskolatársuktól, most vádat emeltek ellenük.
Ingyenes és megfizethető programok hétvégére.
Nem szívesen adnák át azokat az épületrészeket, amikre egy csomót költöttek, és jó bevétel hoznak.
Jogerősen 350 ezer forint nem vagyoni kártérítés és kamatainak megtérítésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék a Kispesti Waldorf Iskolát, amiért 2013-ban elutasította egy diák felvételét miután szülei közölték a leendő iskolával: a gyermeket két anyuka neveli - közölte a felperest képviselő Háttér Társaság az MTI-vel szerdán.
A főváros IX. kerületében lévő egyik iskola sportcsarnokában épp továbbtanulási börzét tartanak.
A közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-ig be kell szerezniük az új diákigazolvány-matricákat - közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A Nádor utcában két, teljesen új épületet adtak át.
Komoly segítség lesz ez azoknak, akik most kerültek fel Budapestre, és a kezdeti bulizások után tanulni is szándékoznak.
Szokj hozzá, kisöreg, itt ilyen az élet!