Annyian laknak albérletben a fővárosban, mint a vidékiekben összesen

Egy országos reprezentatív felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a 18-59 éves korú lakosság ötöde érdekelt valamilyen módon az albérletekben. 13 %-uk vesz ki lakást, ez országos szinten pedig úgy néz ki, hogy a budapesti albérlők annyian vannak, mint a vidékiek összesen.

  • Eduline
Mónus Márton

Már javában tart a nagy albérletvadászat főleg a szeptemberben egyetemet kezdőknél. A felvételizők egy része megpróbálkozik a kollégiumokkal, akár magánkollégiumba is jelentkeznek. Azt korábban már megírtuk, hogy a budapesti férőhelyek teljes egészében megteltek. Így azok, akik nem kerülnek be valamelyik egyetemi kollégiumba, számukra marad az albérlet.

Habár a kiadó szobák olcsóbbak, Budapesten például még így is havi 50-60 ezer forintért kínálják ezeket, ennyiért pedig öt éve még egy komplett garzonlakást is ki lehetett venni. A kiadó lakásokért átlagosan már 150 ezer forintot kérnek Budapesten egy hónapra, Győrben 110 ezer forintot, Debrecenben pedig 100 ezer forintot.

De még így is megéri?

Ha nincs más választás, és meg tudják fizeti, akkor természetesen. A Groupama Biztosító megbízásából az NRC kutató cég által készített országos reprezentatív felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a 18-59 éves korú lakosság ötöde érdekelt valamilyen módon az albérletekben - írja a Világgazdaság. A válaszadók 6 százaléka kiadja otthonát, 13 százalékuk kivesz magának lakást, 1 százalék pedig ad és vesz is ki ingatlant.

"A 18-39 évesek 15 százaléka él albérletben, ugyanakkor az ötven évnél idősebbeknek mindössze 6 százaléka. További érdekesség, hogy a budapesti albérletben élők ugyanannyian vannak, mint az ország egyéb településein összesen" - derül ki a felmérésből.

Egyetemi tanévkezdés: meg kell húzni a nadrágszíjat

Önköltség, tankönyvek, gólyatábor, albérlet vagy kollégium - mekkora kiadásal jár az egyetemi-főiskolai tanévkezdés? Utánajártunk. A legnagyobb falat: a tandíj Ha nem állami ösztöndíjas helyre kerültetek vagy kerültök be, az egyik legnagyobb kiadás az önköltség lesz félévente. Ha ezt nem saját zsebből szeretnétek kifizetni, felvehetitek a diákhitel 2-t.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.