Nyílt levelet írt a BKV szakszervezete a csúsztatott iskolakezdés terve miatt
A BKV szerint fontos lenne minél előbb tudniuk, hogy mi lesz szeptembertől, mert nem egy-két nap, mire felkészülnek a változtatásra.
A BKV szerint fontos lenne minél előbb tudniuk, hogy mi lesz szeptembertől, mert nem egy-két nap, mire felkészülnek a változtatásra.
Már most nagy keresésben vagytok, mert ősztől albérletre lenne szükségetek? Megnéztük, hogy ezen a nyáron milyen árakkal kell számolnotok, ha Budapesten szeretnétek lakást bérelni.
Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Az önkormányzati választások napjára a főváros kerületeinek történetéről állítottunk össze egy tesztet nektek. Mindegyik kérdésre tudjátok a választ? Ha nem, akkor is érdekes tényeket ismerhettek meg.
Nyilvánosságra hozta a világ legjobb egyetemvárosainak rangsorát a Quacquarelli Symonds (QS), a listán Budapest a 43. helyet szerezte meg. A többek között hallgatói vélemények, árak és a helyi felsőoktatási intézmények elismertsége alapján összeállított rangsor élén London, Tokió és Melbourne áll.
Egyetemi kollégiumba készültök szeptembertől? Új cikksorozatunkban utánajárunk, milyen kiadással kell számolnotok, ha kollégiumba költöznétek. A budapesti egyetemek kollégiumainak árairól olvashattok.
Könnyű ételeket és sütiket, fagyit is fogyaszthattok a nyáron diákkedvezménnyel. Mutatunk néhány helyet a fővárosban, ahol olcsóbban ehettek (nem csak) a nyáron.
Ki volt Jászai Mari vagy Bajcsy-Zilinszky Endre? Budapesti megállók névadóival találkozhattok a következő kvízben.
Vajon jobban megéri éves vagy szemeszterbérletet venni Budapesten, mint havit? Praktikus kérdésre válaszolunk.
Csaknem ezer embernek kellett elhagynia tűz miatt egy kollégiumot Budapest XI. kerületében, az Irinyi József utcában hétfőn késő este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Nap mint nap megfordultok a Széll Kálmán téren vagy éppen a Mechwart ligetnél? Tudjátok, hogy kiről nevezték el a budapesti utcákat, tereket?
Remek programot ajánlunk családoknak vagy éppen diákcsoportoknak. Egy kiállításról van szó a Vajdahunyadvárban, amely azonban nem egy szokványos múzeumsétával jár: kalandok és különböző rejtélyek várják a látogatókat.
Ha ti is albérletet kerestek, de eddig még nem találtátok meg a legjobb árat, akkor ez az app nektek is segíthet.
Egy országos reprezentatív felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a 18-59 éves korú lakosság ötöde érdekelt valamilyen módon az albérletekben. 13 %-uk vesz ki lakást, ez országos szinten pedig úgy néz ki, hogy a budapesti albérlők annyian vannak, mint a vidékiek összesen.
A 16 éves gimnazista fiú több iskolatársának is konkrétan utalt arra, hogy lövöldözést tervez a középiskolában.
Mi történik, ha nem sikerül helyet szerezni az önkormányzati bölcsődékben? Milyen anyagi teherrel jár, ha a magánbölcsit kell választanotok? Megnéztük és összehasonlítottuk a budapesti és vidéki árakat, szolgáltatásokat.
A 41 éves pedagógus a hivatásából eredő hatalmi viszonyt felhasználva több diákjával is szexelt, súlyosan veszélyeztetve a kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését.
Ha a hétvégén Budapesten szeretnétek megnézni a tűzijátékot, akkor néhány dologra oda kell figyelnetek a közlekedésnél, ugyanis sok busz és villamos is más útvonalon, vagy bizonyos megállókat nem érintve közlekedik.
Középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetemi programjának Juniorképzése.
Ha a héten egy kis pihenésre vágytok, ajánlunk pár helyet Budapesten, ahová érdemes elmenni. Itt a jó idő és a szünet, mi lenne jobb egy esti sétánál?