Megtámadta az iskolaőrt a 27 éves nő Budapesten, ez volt az oka

A 27 éves nőt a bíróság 1 év - végrehajtásában 2 év felfüggesztett börtönre ítélte.

A Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-hez eljuttatott közelményéből kiderült, hogy az eset az egyik IX. kerületi általános iskolában történt. A nő szeptember 11-én reggel - becsengetés után, előzetes időpontegyeztetés nélkül ment be az intézménybe, hogy a gyereke osztályfőnökével beszéljen. A portás hiába szólt rá, az asszony ezt figyelmen kívül hagyta.

Ekkor lépett közbe az iskolaőr. Hiába kérte az édesanyától hagyja el az épületet, mert tanítási idő van, a nő nem hallgatott rá. Kopogás nélkül benyitott fia osztálytermébe, és indulatosan kérdőre vonta az osztályfőnököt.

Az iskolaőr közben odaért a teremhez, és közölte a szülővel, ha nem működik együtt, ki fogja vezetni. A 27 éves nő továbbra is kiabált és azt mondta, hogy nem érhetnek hozzá. Ezután az

iskolaőr figyelmeztette

, ilyen viselkedésnek nincs helye a tanteremben a gyerekek előtt, és megfogta a karját. A nő azonban kirántotta a kezét, és a tanári asztalnak lökte az iskolaőrt, aki ezután értesítette a rendőrséget.

Az előző tanév végén 579 iskolaőr teljesített szolgálatot a hazai iskolákban, szeptember elsején már 690-re nőtt a létszámuk. A 2022/23-as tanévben összesen 199 alkalommal intézkedtek, amelyek alapján 109 rendőrségi eljárás indult: 79 esetben büntetőeljárás, 30 alkalommal szabálysértési eljárás. Testi kényszert 25 esetben, bilincset és vegyi eszközt egy-egy esetben alkalmaztak, rendőrbot használatára pedig nem került sor. Bár még csak szeptember közepe van, de eddig már öt alkalommal kellett intézkedniük az iskolaőröknek.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.