Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Október 23-án újra utcára vonul az Egységes Diákfont (EDF) az Országos Közös Akarat szervezeteivel, a Tanítanék mozgalommal és a Fővárossal kiegészülve.
A megmozdulás 16:30-kor fog kezdődni a Hősök terén: "A Hősök teréről együtt fogunk átvonulni az esti tüntetésre, hogy megemlékezzünk ‘56 hőseiről és kiálljunk a jövőnkért!" – írják a Facebook-eseményben. Majd a menet elhalad a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, hogy megemlékezzenek a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárokról.
Ezt követően elhaladnak az orosz nagykövetség előtt, az 56-os forradalom áldozataira megemlékezve. Az utolsó állomás a Terror Háza lesz, ahol mécsesgyújtással emlékeznek meg a diktatúra áldozatairól. A menet az Oktogonon ér véget 18:00-kor, ahol utána elkezdődik a hivatalos fővárosi rendezvény.
Az esemény alatt végig lehetőség lesz már személyesen is szavazni az alternatív népszavazáson, amit a 7IGEN sátraiban lehet majd megtenni.
Az Oktogonon beszédet mond majd Budapest főpolgármestere, a Tanítanék Mozgalom, a diákszervezetek képviselői és a civil összefogás képviselői. Valamint fellép a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, a Csaknekedkislány, Polgár Csaba színész, Fodor Tamás színész, Bárnai Péter színész, Szabó Simon színész, és Szalai Anna is.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.