Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Áprilisban horror lesz a fővárosban közlekedni. Mindenki csak remélheti, hogy a vizsgaidőszakban már kiszámíthatóbb lesz a helyzet.

Szombattól két és fél hétig, tehát április 25-ig felújítás miatt a Wesselényi utca és a 32-esek tere megálló között pótlóbuszok járnak majd a 4-6-os villamosok helyett.
A két megálló között szakaszosan járnak majd a pótlóbuszok, tehát még a megállók is folyamatosan változni fognak, így ha nem akartok órákról kéni, érdemes tanulmányozni a BKK közleményét.
Április 18-án a szakszervezetek közlése szerint három napos sztrájkba kezdenek, amit 24-én egy ötnapossal folytatnak. A helyzet elég kaotikus lesz, még ha nem is áll le mindig minden jármű, hiszen az elégséges szolgáltatást biztosítani kell.
A fentiekre való tekintettel mi azt javasoljuk, üljetek bringára áprilisban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.