Bebizonyították, hogy igenis jó Budapesten egyetemistának lenni

Olcsóbb a lakhatás, az étel, a közlekedés, na meg persze a sör is, mint nyugaton.

  • Eduline
MTI - Illyés Tibor

A hvg.hu az Uniplaces francia portálra hivatkozva arról ír, hogy Budapest Varsóval és Portóval a legolcsóbb európai egyetemi nagyvárosok közé tartozik.

A 15 várost vizsgáló felmérésben a lakbéreket, a tandíjat, a közlekedési költségeket, illetve az étel- és sörárakat vetették össze.

Nem meglepő, hogy az élen London, München és Párizs végzett. A brit fővárosban 2,5-szer többet kell külteni lakhatásra, mint Budapesten.

Egy átlagos bérlet ára nagyjából 30 euró, Londonban 100, Budapesten azonban csak 10.

Az átlagos ételár - egy nem előkelő étterem menüjéről - átlagosan 10,5 euró, Prága, Varsó, Portó és Budapest ebből a szempontból is jóval olcsóbb. Az átlagos sörár 3,2 euró, azaz jó ezer forint, míg Budapesten ennek töredéke.Itt a friss rangsor: Budapest is a világ legjobb egyetemvárosai közé kerültA QS kiadta a legfrissebb listáját a legjobb egyetemi városokról. A rangsor szerint ma Montrealban a legjobb egyetemistának lenni. Ezzel megszakadt Párizs négyéves egyeduralma az élen. A francia fővárost a harmadik helyen London követi, majd Szöul, Melbourne és Berlin. A listán Budapest az 56., a régióból Varsó, Prága és Bécs előzi a magyar főrávost.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.