Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A város önkormányzata elengedi a diákok büntetését, így nem kell befizetniük a fejenként 7 ezer forintot.

Hétvégén mi is megírtuk, hogy egy váci gimis osztály 19 tagját bírságolták 7 ezer forintra egy szegedi villamoson, mert helyi jegy helyett BKK-tiketet kaptak egy helyi újságosnál.
A szegedi önkormányzat most közleményében arról ír, méltányosságot gyakorolnak, és mivel igazolható, hogy a városban vették a budapesti jegyeket, a pótdíjat elengedik a pórul járt diákok számára.
A kísérőtanár egy helyi újságosnál kapott budapesti jegyeket , és bár ki is lyukasztották a diákok, az ellenőrök nem voltak elnézők velük. Mivel az osztály nem volt hajlandó elismerni a büntetés jogosságát, az ellenőrök rendőrt hívtak.
Az újságos egyik eladója azt mondta, munkatársa úgy emlékszik, a tanárnő budapesti jegyeket kért. A helyi közlekedési társaság először azt mondta, ők nem engedhetik el a büntetést, ezt csak az önkormányzat kérvényezheti.
(hvg.hu)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.