Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ha a hétvégén Budapesten szeretnétek megnézni a tűzijátékot, akkor néhány dologra oda kell figyelnetek a közlekedésnél, ugyanis sok busz és villamos is más útvonalon, vagy bizonyos megállókat nem érintve közlekedik.

A lezárások számos tömegközlekedési járat menetrendjét érintik:
A Magyar Ízek Utcája valamint a várkert bazárbeli családi programok miatt péntek hajnaltól 21-én hajnalig lezárják a Lánchíd utcát és a környező útszakaszokat, emiatt a 19-es és a 41-es villamos bár menetrend szerinti végállomásai között, de a Margit híd, budai hídfő és a Rudas Gyógyfürdő között a 17-es és az 56A villamos vonalára terelve szállítja az utasokat. A 105-ös busz pénteken és szombaton egész nap, vasárnap pedig időszakosan a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.
Vasárnap a tűzijáték előtt és után a BKK sűríti az 5-ös, szentendrei HÉV, valamint mind a négy metróvonalon a járatok követési idejét, a nagy tömeg miatt azonban rövid időre lezárhatják a Vörösmarty téri, a Deák téri, a Kossuth téri és a Batthyány téri állomást.
A 2-es villamos szombaton és vasárnap is rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Március 15-e tér között jár, a nagykörúti villamosok nem állnak meg a Margitszigetnél vasárnap este fél 8-ig, később pedig csak a dél-budai végállomások és az Oktogon között szállítanak utasokat. Az Erzsébet hídon át közlekedő buszok (5-ös, 7-es, 7E, 8E, 133E, 110, 112, 178) vasárnap este a Szabadság hídon át járnak, a 9-es buszok pedig nem állnak meg délután és este a Szent István-bazilikánál. Szintén módosított útvonalon közlekedik vasárnap a 15-ös és 115-ös busz, rövidebb úton szállít utasokat a 26-os, a 39-es, a 91-es, 191-es és 291-es, valamint a 109-es busz, illetve a 916-os és 990-es éjszakai járat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.