Ők a jövő mérnökei - ezeknek az iskoláknak a tanulói jutottak be a fizika OKTV döntőjébe
Ezeknek az iskoláknak a diákjai biztos, hogy kiválóak fizikából.
Ezeknek az iskoláknak a diákjai biztos, hogy kiválóak fizikából.
A NASA nemrég bejelentette, hogy Kapu Tiborék űrmissziója a vártnál kicsivel később, június 8-a körül fog indulni, ez viszont nem szegte kedvét a diákoknak, aki alig várják, hogy részt vegyenek ebben a különleges projektben.
Fizikából középszinten 1418 vizsgázó (közülük 14 fő angol, horvát, német vagy szerb nyelven), emelt szinten pedig 1956 vizsgázó (közülük 22 fő angol, német vagy szerb nyelven) tett kedden érettségi vizsgát. Mutatjuk a hivatalos megoldásokat és a feladatokat.
A magyar kutatóűrhajós olyan kísérleteket fog végezni az űrben, amiket utána a jelentkező iskolák is elvégezhetnek a rendhagyó fizikaórákon.
Az angol nyelvű csapatverseny nemcsak a fizikaoktatást és kutatást inspirálja, de a jövőbeli nemzetközi tudósközösség kiépülését is szolgálja.
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, fizikából melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
Mutatjuk a középszintű és az emelt szintű feladatsorokat, és azok hivatalos megoldásait.
Kevesebb mint egy hét és kezdődik az érettségi. Azért, hogy segítsük az utolsó napokban is a felkészülést, hoztunk egy fizika tesztet, amelynek feladatait a 2024-es érettségi mintafeladataiból válogattuk össze.
A diákok megtanulták, hogy miért esik a macska mindig a talpára, végül mégis állatkínzással vádolták meg a pedagógust a neten.
Hoztunk egy tesztet, amivel felmérhetitek, hogy mennyire vagytok képben.
Így a gyerekek nem maradnak le a fizika és kémia tananyaggal. Mindkét iskola a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) fenntartása alá tartozik.
A legmagasabb pályakezdő fizetésre a matematika szakon diplomázottak számíthatnak, ennek összege bruttó 460 ezer forint volt 2022-ben.
A fizikus korábban felhívta arra a figyelmet, hogy ha Magyarországon nincs, aki tanítsa a diákokat, akkor nem lesz több Nobel-díjasunk sem.
Ezzel népszerűsítené a kormány a tudományos pályát a fiatalok körében.
Javában dúl a "Barbenheimer-láz", a mozikban még mindig két nagyon különböző film, a Barbie és az Oppenheimer vonzza a legtöbb látogatót. Ezeket természetesen mi is megnéztük, most pedig arra vagyunk kíváncsiak, mennyit tudtok az Oppenheimer című filmben megjelenő fizikusokról.
Azt írták, következetesen használt szinonimáról van szó.
Fizikával és vizuális kultúrával folytatódtak az írásbeli érettségik kedden. Mutatjuk a hivatalos megoldásokat
Reggel 8-kor közép- és emelt szintű fizikával folytatódnak az írásbeli érettségik. Hogy hogyan pontozzák ezeket és milyen feladattípusokból állnak a feladatlapok, arról itt olvashattok részletesen,
Összeállítottunk egy jó kis fizikatesztet hétvégére - ha nem is érettségiztek belőle, ezeket biztosan tanultátok az iskolában. Emlékeztek még?