Autómentes zónákat alakítanak ki az iskolák körül Ausztriában
Az iskolások biztonságának növelésére kialakított olaszországi modell alkalmazását tervezik Ausztriában is: először Grazban próbálják ki
FDSZ: vissza kell állítani a 13. havi bért a tanároknál
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szerint a jövő évi költségvetésben forrást kell biztosítani a felsőoktatásban és a közoktatásban dolgozók bérének emelésére, továbbá vissza kell állítani a 13. havi közalkalmazotti illetményt.
Tanárok vs. tankönyvkiadók: a saját gyártású tankönyvek forradalma
Két éves fennállását ünnepli az "Írd meg a tankönyvet magad" elnevezésű olaszországi pedagógusmozgalom. Az iskolák falai között gyártott tankönyvek szerzői első alkalommal országos találkozót tartanak.
Jogellenesen különítették el a győri roma diákokat
Első fokon megnyerte szeptember 30-án az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) a Győr-Moson Sopron Megyei Bíróságon azt az iskolai szegregációs pert, melyet két éve indított a győri önkormányzat ellen. Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint a városi fenntartású Kossuth Lajos Általános Iskolában jogellenesen különítik el a romák mellett a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket is. Egyelőre nem tudni, hogy az önkormányzat fellebbez-e a mintegy kétszáz gyereket érintő ítélet ellen.
A 15 éves fiúk ötöde soha nem vesz a kezébe könyvet
A tizenöt éves korosztályban a fiúk mindössze 15 és a lányok 20 százaléka olvas rendszeresen (legalább havonta egy) könyvet. Ugyanakkor ebben a korosztályban a fiúk egyötöde, illetve a lányok egytizede egyáltalán nem vesz a kezébe olvasnivalót.
A magyarok egynegyede sem számolni, sem olvasni nem tud rendesen
Legalábbis ezt a következtetést lehet levonni egy nemzetközi, a felnőtt lakosság alapkészségeit vizsgáló kutatás eredményeiből, amit a Magyar Nemzet csütörtöki számában ismertetett.
Nem lesz már az idén Diákparlament
Október helyett jövő tavasszal rendezik meg az Országos Diákparlamentet, az oktatási államtitkárság azért döntött a halasztás mellett, hogy már részletes tájékoztatást tudjon adni az új közoktatási törvényről.
Homlokon lőttek egy diákot Békés városában
Légpuskával homlokon lőttek egy diákot kedden Békés városában; a fiú sérülése nyolc napon belül gyógyuló - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
A magántanulók harmada nem végzi el a kijelölt osztályt
Míg a roma diákok 1,54, addig a nem roma tanulók csupán 0,4 százaléka tanul magántanulóként - derül ki az Oktatási Hivatal Integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című kutatásából. A jelentés szerint az említett formában tanuló nebulók alig harmada végzi el azt az osztályt, ahová beiratkozott - írja a Magyar Nemzet.
Nem jár jól az az iskola, ahol csak októberben kezdődik el a tanév
Csak októberben kezdődhet el a tanév Tiszabecsen, miután az iskolafelújítást végző kivitelező cég és a helyi önkormányzat között elszámolási vita keletkezett - írta szerdai számában a Kelet-Magyarország. Az elmaradt tanítási napokat szombati tanítással és az szünetek megnyirbálásával próbálják majd pótolni.
Akikért kapkodnak az egyetemeken
Október 1-ig lehet jelentkezni a 2010/11-es tanévre meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyekre (OKTV-kre). Aki valamelyik tárgyból döntőbe kerül, az már kiemelkedően jónak számít, ha pedig bekerül az első tízbe, lényegében már az egyetemen érezheti magát. Az OKTV-ken kívül azonban vannak más versenyek is, érdemes a felvételi eljárásban beszerezhető pluszpontok miatt is körbenézni.
Vádemelési javaslat a saját diákját megkéselő tanár ügyében
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség azt a nőt, aki július 31-én életveszélyesen megsebesített egy, az ablakán dörömbölő, erőszakoskodó diáklányt; ügyét vádemelési javaslattal hétfőn megküldték a Fejér Megyei Főügyészségre - közölte a rendőrség.
Kutatók éjszakája: rekordot döntöttek kutatók
Minden várakozást felülmúlt a pénteki Kutatók éjszakája rendezvényeinek látogatottsága: csak Budapesten az egyetemi campusokon és a Millenárison közel tízezer érdeklődő fordult meg.
Nem utasítható el valaki csupán az apja "bűnözői múltja" miatt
Vizsgálatát követően jogsértőnek találta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy egy jelentkezőt az édesapja "bűnözői múltja, esetleges jelene" miatt nem vettek fel a rendészeti szakközépiskolába, egy másikat pedig azért találtak alkalmatlannak, mert 15 évesen ügyészi megrovásban részesült.
Képek az kutatók éjszakájáról
Nyolcszáz program és ezer kutató várta az érdeklődőket péntek délután és éjszaka az idei kutatók éjszakáján. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos esemény célja a tudomány, a tudományos eredmények és a kutatói életpálya népszerűsítése volt.
Youth on the Move: az EU válasza a fiatalok munkanélküliségére
A Youth on the Move az Európai Unió új kampánya, melynek célja, hogy segítse az európai fiatalok körében tapasztalt munkanélküliség elleni küzdelmet. A kampány interaktív, kétnapos rendezvénnyel kezdődik, amelynek a budapesti Millenáris Park ad otthont október 8–9-én.
Ábécésorrend alapján döntöttek a felvételizőkről
Több középiskolában azonos pontszám esetében az ábécésorrend alapján döntötték el, hogy ki jut be az adott intézménybe, miközben az iskolák 15 százalékában az intézményi felvételi tájékoztató nem tartalmazta a felvételi követelményeket - írja az Oktatási Hivatal (OH) jelentése alapján a Magyar Nemzet. A 2009. november 2. és 2010. április 30. között vizsgált iskolák csaknem hetven százaléka követett el valamilyen szabálytalanságot a középfokú felvételi során.
Kutatók éjszakája: egy középiskola is csatlakozott az eseményhez
Első ízben - és az intézmény igazgatójának információi szerint egyedüli középiskolaként - csatlakozik a paksi Vak Bottyán Gimnázium a Kutatók éjszakája programsorozathoz.
A legdrágább hazai középiskolák
A magyarországi magániskolák nemzetközi viszonylatban is belehúztak az árképzésbe. Bár Nagy-Britanniában 11 millió forintos éves tandíjról is tudunk, a nálunk működő, szinte kizárólag a budai hegyekben található nemzetközi illetőségű oktatási intézmények tandíj igénye a világon bárhol megállná a helyét. Mit tudnak a legdrágább iskolák?
Átfogó vizsgálat indul az iskolákat csődbe vitt alapítvány ellen
Többszáz milliós állami támogatás eltűnése miatt indít átfogó vizsgálatot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Vocational Academy Alapítvány ellen, mely több iskolát vitt csődbe a közelmúltban - írja a Magyar Nemzet. Az alapítvány három évvel ezelőtt több kistelepülés oktatási intézményének fenntartási jogát szerezte meg, ahol az elmaradó közüzemi számlák mellett hónapokon át nem kapták meg bérüket a pedagógusok. a tanárokkal szemben számos pert vesztett már a Vocational Academy.