Mégsem kebelezheti be az állam az AKG-t

Az Alkotmánybíróság megakadályozta, hogy állami tulajdonba kerüljön az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) - írja...

  • Eduline
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium. Megmenekül az államosítástól?
AKG

Az Alkotmánybíróság megakadályozta, hogy állami tulajdonba kerüljön az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) - írja a hír24.hu. A tavaly májusban a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint állami tulajdonba kerültek volna azok az alapítványok, amelyeket korábban az állam valamilyen más alapítóval közösen hozott létre. Ez érintette volna az egyik legelső alternatív iskola fenntartóját, a 24 éve működő AKG Alapítványt is.

Egy múlt heti Alkotmánybírósági határozat azonban megsemmisítette az ezt lehetővé tévő törvényt, igaz, maga a kormányhatározat továbbra is érvényben van. Az az ex-lex helyzet állt elő, hogy van egy érvényes kormányhatározat, de visszavonták azt a törvényt, amire az hivatkozott.

Az állam 1996 óta egy fillért nem adott az AKG alapítványának, miközben az egy több mint egymilliárdos beruházást hajtott végre az iskolán. Az AKG az államnak – mint Horn György, az iskola pedagógiai vezetője korábban a hírportálnak elmondta – pénzbe nem kerül.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.