Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Négy év alatt 1,8 milliárd forintot spórol a kormány, ha szigorítja az iskoláztatási támogatás szüneteltetésének szabályait. Az eduline birtokába került minisztériumi tervezet alapján az iskolakerülő diákok után járó családi pótlékot szeptembertől nem utalnák át egy külön folyószámlára, a felhalmozódott támogatást a szülők utólag sem kapnák meg. A változtatással – minisztériumi becslések szerint – körülbelül három-négyezer, 16 évesnél fiatalabb diák családja járna rosszul.

„A szigorúbb szankciók a gyermekeket és családjukat jobban ösztönzik a tanulmányi kötelezettség maradéktalan teljesítésére” – az eduline birtokába került tervezet szerint ezért kell minden eddiginél szigorúbb feltételekhez kötni a családi pótlék utalását. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) készített, a szakmai szervezeteknek múlt héten elküldött előterjesztés alapján szeptembertől az 50 igazolatlan hiányzást begyűjtő diákok iskoláztatási támogatását nem felfüggesztik, hanem - kortól és szociális helyzettől függetlenül - szüneteltetik, vagyis a szülők utólag sem kapják meg a pótlékot.
Korábban az igazolatlan hiányzás miatt felfüggesztett családi pótlékot egy „családtámogatási folyószámlára” utalták, ahonnan aztán a szülők – a jegyző döntése alapján – később visszamenőlegesen megkapták a teljes összeget, a rászoruló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult diákok pedig természetben kapták meg az ellátást a szüneteltetés ideje alatt, eseti gondnokok vásároltak nekik élelmiszert és ruhát.
Az új szabályok szerint az érintett családok – bármilyen anyagi helyzetben élnek is – a támogatás szüneteltetése és a szankció megszüntetése között felhalmozódott pótlékot végleg elveszítik. A EMMI-előterjesztés azzal számol, hogy a módosítás körülbelül három-négyezer, 16 évesnél fiatalabb diákot érint majd, ezzel az állam négy év alatt összesen 1,8 milliárd forintot spórol – megszüntethetik ugyanis a családtámogatási folyószámlát, és nem lesz szükség a természetben nyújtott családi pótlék felhasználását biztosító eseti gondnokokra sem.
A borsodi diákok hiányoznak a legtöbbet
A kormány 2010 augusztusában nevezte át a családi pótlékot iskoláztatási támogatássá - azóta szankcionálják anyagilag is a lógást. Az erőforrás-minisztérium adatai szerint egy év alatt összesen 7427 diák támogatásának megvonását kezdeményezték a gyámhivatalok.

Az iskolai hiányzások aránya a rászoruló családokban a legmagasabb, az esetek több mint hetven százalékában a szakiskolába járó, 17-18 évesek támogatását függesztették fel, a jegyzőknek Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében volt a legtöbb dolguk.
| Öt napon múlik, jár-e újra családi pótlék |
A jelenlegi szabályok szerint a szülők akkor kapnak újra családi pótlékot, ha a gyerekeik egyetlen órát sem hiányoznak az iskolából igazolatlanul – ez a szigorítás után azt jelentené, hogy egy többgyermekes család több tízezer forintot végleg elveszíthetne egy tízperces késés miatt. Azt még a minisztériumi tervezet is elismeri, hogy ez „aránytalanul szigorú szankció”, ezért az új szabályok szerint a jegyző akkor szüntetheti meg a családi pótlék megvonását, ha a diák öt igazolatlan óránál nem gyűjt többet. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.