Reagált a Klebelsberg Központ a farkasréti iskola igazgatójának levelére

„Szó sincs arról, hogy az iskola vagy az állami intézményfenntartás működésképtelenné vált volna” – így reagált a Klebelsberg Központ arra, hogy Fazekas László, a budapesti Farkasréti Általános Iskola igazgatója lemondott, a döntését indokló levelében pedig azt írta, a rendszer teljes csőd, a pedagógusok reménytelen helyzetbe kerültek, a diákok pedig túlterheltek.




Ez vár a cukorbeteg diákokra az iskolában?

Az óvodák és iskolák egy része egyszerűen nem hajlandó vállalni a cukorbeteg gyerekek oktatását. Viszont Rétvári Bence szerint a szabályok, valamint a képzéshez szűkséges jogszabályi feltételek adottak.






"A diákokkal együtt próbálunk túlélni"

Az oktatási kormányzat szerint sem a tanulók, sem pedig a tanárok nincsenek agyonterhelve a magyar iskolákban, ám az érintettek pont az ellenkezőjét érzik – derült ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerdai fórumán.


Mégsem vezetik be 2019 őszén az új NAT-ot?

Erős kétségei vannak, hogy 2019 szeptemberétől be lehet vezetni az új Nemzeti alaptantervet, lehet, hogy erre csak 2020-tól kerül sor – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője.





Állami tankönyvek: fellebbezéssel reagál a kormány strasbourgi bíróság elmarasztalására

A kormány fellebbezni fog a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi elsőfokú, nem jogerős ítélete ellen, amely "nem a tankönyvpiaci kiadványok fejlesztésének állami monopolizálása, hanem a tankönyvek iskolákba történő kiszállításának 2011 decemberében bevezetett és 2013-tól alkalmazott központosítása kapcsán született" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.