Már letölthető a 2020-as szakmalista: ezeket az információkat találjátok meg benne
Már elérhető a 2020-as Országos Képzési Jegyzék excel formátumban a 2020. szeptemberétől tanulható szakmák listájával. Segítünk a számok és betűkódok értelmezésében.
Már elérhető a 2020-as Országos Képzési Jegyzék excel formátumban a 2020. szeptemberétől tanulható szakmák listájával. Segítünk a számok és betűkódok értelmezésében.
Eduline
Van-e második kör a középiskolai felvételin, és hogyan folytathatja a tanulmányait az, aki akkor sem kerül be középiskolába? Itt vannak a részletek.
Eduline
„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan semmiféle új információt nem hozott nyilvánosságra, mivel a dokumentummal kapcsolatosan nem született döntés” – írja a Magyar Nemzet minisztériumi forrásokra hivatkozva.
Eduline
Eseménydús héten vagyunk túl, ugyanis eltörölte a kötelező középfokú nyelvvizsga követelményét a kormány, több felsőoktatási világrangsorban is előkelő helyet értek el a magyar egyetemek és az iskolaérettségi vizsgálatokról, a külföldi nyelvtanfolyamokról és a szakképzés átalakításáról is derültek ki új információk. Itt vannak a hét oktatási hírei röviden.
Eduline
Már zajlanak a középiskolai felvételi előkészületei. Írtunk szabályokról, határidőkről és a feladatokról is. Most arra a kérdésre válaszolunk, hogy milyen felmentéseket kaphatnak a sajátos nevelési igényű diákok az írásbelin.
Eduline
Hogyan lehet kérni az átvételt az egyik iskolából a másikba, és hogyan viszonyul ez a középfokú felvételi eljáráshoz és a központi írásbeli vizsgához? Összegyűjtöttük a szabályokat.
Eduline
Az iskolában halálos kimenetelű erőszakot elkövetőknél korábban jellemzően viselkedési zavarok voltak megfigyelhetők - állapította meg az amerikai Országos Fenyegetések Felmérésének Központja (NTAC), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését.
Eduline/MTI
Nem világos, honnan lesz elég kísérőtanár a kéthetes külföldi nyelvtanfolyamok megvalósítására, de méltányos díjazást ígérnek nekik - írja a hvg.hu. Eddig 90 ezer középiskolás diák jelezte, hogy érdekelné a tanfolyam.
Eduline
A készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) mégis helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész – értesült a Népszava.
Eduline
Továbbra sem teljesen világos, hogy pontosan kik döntenek jövőre arról, hogy az iskola előtt álló gyerekeknek menniük kell vagy maradhatnak egy évet az óvodában. Habár sejtések, ígéretek és pletykák vannak az iskolaérettségi vizsgálatok körül, hivatalos magyarázat még nem érkezett az illetékesekhez. Többek között erről és az új rendszer kérdéseiről beszélgettünk Verba Attilánéval, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodapedagógiai tagozatának elnökével.
Csik Veronika
Nagyon sok a kérdés az iskolaérettségi vizsgálatok átalakításával kapcsolatban, ezért az alapvető jogok biztosa átfogó vizsgálatot indít az ügyben - írja a hvg.hu.
Eduline
Felmérték a középiskolák igényeit, a jogosult tanulók mintegy kétharmada már jelezte, hogy részt venne a kéthetes külföldi nyelvi kurzusokon - mondta Bartos Mónika miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek. A részletes pályázati felhívás és a nyelviskolák képzési kínálata november 30-tól lesz elérhető.
Eduline
Több mint kétezer pedagógus vonult szerdán a kormány épülete elé Zágrábba, magasabb béreket követelve - írta a Jutarnji List című horvát napilap. A szakszervezetek bejelentették, hogy a 18. napja tartó sztrájk folytatódik.
Eduline/MTI
A központi írásbeli felvételire vizsgára, illetve a középiskolákba való jelentkezés nem váltja ki egymást. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, határidőket és linkeket.
Eduline
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli, ha a kormány eltöröli a felvételi szigorítást, és kiveszi a kötelező középfokú nyelvvizsga feltételét a rendeletből - írják közleményükben.
Eduline
Több mint négyezer iskola maradt zárva pedagógussztrájk miatt szerdán Hollandiában, a tiltakozók béremelést, illetve jobb munkakörülményeket szeretnének elérni.
MTI
Az olasz állami iskolai tananyagban jövőre már szerepelni fog a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés. Ezzel Olaszország a világon elsőként vezeti be a kérdés oktatását kötelezően az iskolákban - közölte az olasz oktatásügyi miniszter.
Eduline/MTI
Csak a parlamenti jóváhagyás után bontják majd ki a törvénytervezetben javasolt keretszabályozás részleteit rendeleti szintű előírásokkal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Eduline/MTI
A minisztérium átlagosan 30 százalékos béremelést ígér a szakképzésben oktatóknak, akik "cserébe" elveszítenék közalkalmazotti státuszukat, ha megszavazzák a szakképzési törvény tervezetét. A szakszervezetek szerint erre nem lenne szükség a fizetések növeléséhez, a tanárok számára jelentős hátrányokkal járna a változtatás, a béremeléssel kapcsolatban pedig rengeteg a megválaszolatlan kérdés.
Czervan Andrea
A PDSZ módosító indítvánnyal fordult az összes parlamenti frakcióhoz és oktatással foglalkozó képviselőkhöz annak érdekében, hogy a legnagyobb kárt, „amellyel az új szakképzési törvényen keresztül először a szakképzésben dolgozókat sújtanák”, enyhítsék.
Eduline