Egyre több a gyerek az óvodákban, bölcsődékben

A bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

  • Eduline/MTI

Novák Katalin azt mondta, hogy ez volt az egyik indok, amiért a vidéki intézmények jövő hétfőtől, a budapestiek pedig június 2-ától visszatérnek a normális működéshez. Az óvodák, bölcsődék idén nyáron csak két hétre zárhatnak be, az iskolákban pedig a tanév vége után június 26-áig biztosítani kell a foglalkozásokat a gyerekeknek - tette hozzá.

Ismertette, hogy ráadásul egy, a nyári táborokkal kapcsolatos szavazás eredménye szerint a szülők 72 százaléka szerette volna, hogy legyenek táborok nyáron.

Biztonságos beléptetés bevezetésével készülnek az óvodák és a bölcsődék a teljes nyitásra

A köznevelési államtitkár tegnap a Facebookon jelentette be, hogy a járványveszély csökkenésével az óvodák és bölcsődék a megyékben május 25-étől, a fővárosban június 2-ától visszatérnek a normális működési rendhez. Az intézmények biztonságos beléptetés bevezetésével készülnek a teljes újranyitásra.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu