A legfontosabb szempont a felzárkóztatás - ilyen lesz az év vége

A mai kormányinfón az idei tanév végéről is tájékoztatott a kormányszóvivő.

  • Eduline

Szentkirályi Alexandra, hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet még nem ért véget, de az iskolák és óvodák megnyitására több okból is szükség volt. Többek között a szülők szabadsága és az eddigi felügyeleti rendszer miatt.

Hangsúlyozta - ahogy már mi is írtunk róla - június 2-től ugyanakkor engedélyezik az iskolákban a tanárok és a diákok oktatási célú találkozását, kiscsoportos konzultációk és egyéni felkészítés tartását, amennyiben annak célja az elmúlt hónapokban tanultak rendszerezése, megerősítése, az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása.

A felügyeletben részt vevők számára június 2-a és 15-e között elsősorban felzárkóztató, a tanulást támogató foglalkozásokat szerveznek majd, ezt követően 15-től 26-ig pedig a következő tanévre készülhetnek fel az iskolákban.

A ballagásokkal kapcsolatban kiemelte: hagyományos formában nem tanácsos idén megtartani őket, a bizonyítványosztásokat is csak kisebb csoportokban javasolják.

Azt is elmondta, hogy a táborokról is megszületett a döntés:

2020. június 16. napjától a gyermek- és ifjúsági táborok – napközi és ottalvós szervezésben egyaránt – megtarthatóak.

Iskolák újranyitása: az államtitkár azt kéri, ne dolgozatírásról szóljon a június

Lehetőségként kell tekinteni az iskolák kinyitására az oktatási államtitkár szerint.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.