„Hallottunk olyan iskoláról, ahol még a takarítónőt is beküldték órára, annyi tanár betegedett meg"

Már a negyvenhez közelít a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt pedagógusok száma az országban – közölte az Eduline-nal a Pedagógusok Szakszervezete, amelynek alelnöke szerint ahhoz, hogy az iskolák a következő hetekben ne váljanak a járvány gócpontjaivá, sokkal gyorsabban kellene reagálni az első fertőzöttek megjelenésére. Cikkünkben az Emberi Erőforrások Minisztériumának kérésére helyreigazítást közlünk.





Megvan, hány ponttal lehet bekerülni a Radnóti, a Trefort és a Révai szóbeli felvételijére

Több tucat középiskola tette közzé az elmúlt napokban a szóbeli felvételi ponthatárát - bár a központi felvételi gyenge eredménye miatt sokan arra számítottak, hogy a korábbiaknál alacsonyabb pontszámmal is be lehet majd jutni a középiskolai felvételi szóbeli "fordulójába", a népszerű gimnáziumokban és technikumokban továbbra is kiemelkedő eredményt várnak a jelentkezőktől.



Derült égből alapvizsga: sok a kérdés az általános iskolások közlekedési vizsgája körül

Több tízezer diákra vár közlekedési alapvizsga jövő héttől - a teszt a 4-5. évfolyamon "elvárt", a 6-7. évfolyamon ajánlott lesz. Akik nem tudják legalább 80 százalékosra kitölteni a többek között az alapvető közlekedési szabályokra és elvekre, a különböző táblák jelentésére fókuszáló tesztet, azok a tavaszi szünet után újra próbálkozhatnak.












Hiába van tandíj és többfordulós felvételi, egyre többen jelentkeznek a budapesti magániskolákba

Többszörös túljelentkezéssel, havi 100-200 ezer forint körüli tandíjjal és többkörös felvételivel kell számolniuk azoknak a szülőknek, akik az állami általános iskolák helyett valamelyik budapesti magániskolába szeretnék beíratni a gyerekeiket. Mégis egyre többen döntenek így – nem véletlen, hogy az elmúlt két-három évben több ilyen intézmény kezdte meg működését Budapesten és környékén.



"Covid-biztos" megoldásokkal próbálják levizsgáztatni a felvételizőket a középiskolák

Van, ahol rendhagyó módon a Zoomon tartják a szóbeli felvételit, míg más gimnáziumok úgy döntöttek, a járványhelyzet miatt idén egyáltalán nem szerveznek elbeszélgetést, helyette portfóliót kérnek a jelentkezőktől. A középiskoláknak most először kell „covid-biztos” megoldásokat találniuk a felvételire: tavaly éppen azon a napon értek a véget a szóbelik, amikor a járvány miatt elrendelték az iskolák bezárását.