Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A kormány szerint minden készen áll az általános iskolák és az óvodák nyitására, a szakemberek és a diákok ezzel nem igazán értenek egyet. Néhány kivételtől eltekintve idén sem lesznek szóbeli érettségik, bárki leírhatja a véleményét a 2024-től bevezetésre kerülő érettségikről, nyilvánosságra hozták a következő tanév tankönyvjegyzékét. Vizsgálat indult a Szegedi Tudományegyetemen, a felsőoktatási modellváltás visszavonását kérik az MTA köztestületi tagjai. Ez történt a héten.
Az iskolák készen állnak a nyitásra, a diákok kevésbé
Maruzsa Zoltán köznevelésrt felelős államtitkár az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, minden készen áll az általános iskolák és az óvodák április 19-ei nyitására. A csütöröki kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a nyitással kapcsolatban arra kérte a tanárokat, hogy legyenek tekintettel a szülőkre és a diákokra, mivel a személyes oktatást semmi sem tudja pótolni. Mint mondta, a tanárok a nyitásra már védettek lesznek, mivel az oltásuk folyamatos - ez Pfizer vakcinával történik - és már az első vakcina is védettséget ad.
Boldogkői Zsolt virológus azonban ezt a dátumot túl korainak tartja, úgy véli, már plusz 3-4 hét is javíthatna a jelenlegi helyzeten, de a legideálisabb a szeptemberi iskolakezdés lenne. Korábban már írtunk róla, hogy a diákok közül sem mindenki ért egyet a bő egy héten belüli nyitással. A "Nem megyünk suliba április 19-től" címmel indított összefogás kezdeményezői szerint érthetetlen, hogy a boltokban bevezetett négyzetméter-alapú korlátozás az iskolákra miért nem érvényes.
Néhány kivételtől eltekintve idén sem lesznek szóbeli érettségik
Miután Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel, a Kossuth Rádiónak adott interjújában bejelentette, hogy a tavalyi érettségikhez hasonlóan, idén sem lesznek szóbeli vizsgák, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertette a részleteket - ezek szombat reggelre a Magyar Közlönyben is megjelentek.
Mint mondta, idén is azok a szabályok lesznek érvényesek, amelyek tavaly voltak, viszont idén megtartják az előre hozott vizsgákat is. Természetesen, ahol nincs írásbeli, ott lesz szóbeli vizsga, és a mentességeket idén is alkalmazzák. Illetve javítani is lehet majd szóban: ha valaki nem érte el a 25 százalékot az írásbelin, de a 12 százalékot igen, akkor mehet szóbelizni, amivel felhúzhatja a jegyét. Tesiből lesz azonban eltérés, itt szóbeli és gyakorlati vizsgák is lesznek, ez utóbbiban azonban nem szerepel majd az úszás és a küzdősport, ugyanis ott nagyobb a megfertőződés veszélye.
Maruzsa Zoltán kihangsúlyozta, hogy természetesen idén is minden érettségi teljesértékű lesz a szóbelik nélkül is - ez vonatkozik az idegen nyelvű vizsgákra is, így az adott érettségikért 2021-ben is jár majd a nyelvvizsga. Az egészségügyi szabályok sem változnak, egyszerre csak 10 vizsgázó lehet egy teremben, lesz kézfertőtlenítő és lázmérés is. Erről bővebben itt írtunk. A szóbelik eltörléséről az érettségizők véleményei is megoszlanak, a hozzánk beérkezett levelekbe itt olvashattok bele.
Átalakul az érettségi 2024-től, erről most bárki leírhatja a véleményét
A magyar- és a töriérettségi, de az informatikai és a természettudományos tárgyak vizsgái is átalakulnak 2024-től – az új Nat alapján indult évfolyamok már az új szabályok alapján érettségiznek majd. Több szakmai szervezet élesen bírálta a tervezett változtatásokat, az Oktatási Hivatal oldalán most egészen április 14-én éjfélig véleményezni lehet a részletes vizsgakövetelményeket.
Nyilvánosságra hozta az OH a 2021/2022-es tanév tankönyvjegyzékét
Itt találjátok a listát, amelyen összesen 2057 kiadvány szerepel. Ebben összesen 1878 közismereti tankönyv, és 197 olyan tankönyv van, amelyet a hitoktatásban használhatnak a pedagógusok.
Vizsgálat indult a szegedi egyetemen
Az intézménynél hallgatók tettek panaszt, állításuk szerint ugyanis az órát tartó Gulyás László professzor többször tett rasszista, homofób, szexista megjegyzéseket. A részletek itt találjátok.
A felsőoktatási modellváltás visszavonását kérik az MTA köztestületi tagjai
Azt javasolják, hogy halasszák el a törvényjavaslatok tárgyalását, illetve vonják vissza azokat. Széleskörű, az érintettek bevonásával zajló vitát és az átalakítással kapcsolatos kérdések tisztázását szeretnék.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.