Vizsgálat indult a szegedi egyetemen – hallgatók szerint rasszista, szexista megjegyzéseket tett egyik oktatójuk

Belső vizsgálat indult a Szegedi Tudományegyetemen egy februári online előadás miatt - az intézménynél hallgatók tettek panaszt, állításuk szerint ugyanis az órát tartó Gulyás László professzor többször tett rasszista, homofób, szexista megjegyzéseket.

  • Eduline

A februárban megtartott online egyetemi tanórán több hallgató is megdöbbent, Gulyás László professzor a Migráció és menekültügyről tartott kurzusán, miután az oktató rasszista, homofób és szexista tartalmú megjegyzéseket is tett. Az előadásról a Szeged.hu számolt be szerdán.

A szegedi lap szerint állítólag elhangzott, hogy az Egyesült Államok alelnökét, Kamala Harrist csak "fekete ribancnak" szokta nevezni, de állítólag az óra során használta a "nigger" kifejezést is. A hallgatók állítása szerint a kurzus alatt többször elhangzottak olyan szexista kijelentések is, amelyektől a női hallgatók érezhették elsősorban kényelmetlenül magukat. 

A történész, aki egyébként a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója, sőt, március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését is átvehette, az eset után a szegedi lapnak azt írta:

„Mintegy huszonöt éves egyetemi oktatói pályám során igyekeztem mindig magas színvonalon ellátni feladataimat, s tevékenységemmel kapcsolatban eddig sem személyi, sem szakmai aggály soha nem merült fel. A hallgatók körében előadásaim nagy népszerűségnek örvendnek. Két doktori (PhD) fokozattal és habilitált doktori címmel rendelkező professzorként a tudományos teljesítményt objektív módon jellemző Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisban több mint négyszáz közleményem szerepel (köztük tizenöt önálló könyvem), az azokra való független hivatkozások száma pedig meghaladja az ezerötszázat.”

Úgy tudni, a professzor röviddel a kurzus után reagált a hallgatói megjegyzésekre. Az állítások szerint azt írta, hogy a kurzus szabadon választott, le lehet iratkozni arról. Az üzenetben szerepelt, hogy polgári konzervatív értékeket valló oktatóként visszautasítja, hogy a hallgatók megkérdőjelezzék az értékrendjét, akinek pedig a világnézete nem tetszik, az válasszon más kurzust, hiszen az egyetemen dolgoznak "kommunista és liberális oktatók" is.

A hvg.hu megkereste a Szegedi Tudományegyetem rektorát, a professzort foglalkoztató Juhász Gyula Pedagógusképző Karának dékánját, és az érintett Gulyás László professzort is. A kari dékán annyit írt, "rektori utasításra tényfeltáró belső vizsgálat indul, amelynek lebonyolításával a kari dékánt bízták meg."

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.