Egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a magyar csapat az idei Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA), amelyen 48 ország több száz diákja indult.
Egymás után teszik kötelezővé az általános és középiskolák a maszkviselést, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten bejelentette, hogy az üzletekbe, a színházakba és mozikba maszk nélkül nem lehet majd bemenni, az iskolai szabályokról azonban az igazgatók dönthetnek. Döntöttek is: van, ahol csak a folyosókon kell viselni, máshol a saját tantermükben sem vehetik le a maszkot a diákok, sok általános és középiskolában lefújták a nyílt napokat és a hagyományos fogadóórákat, és reggelente újra mérik a gyerekek és a felnőttek testhőmérsékletét.
Bár még van közel két hét a jelentkezési határidőig, azoknak, akik szeptemberben kezdik a középiskolát hamarosan jelentkezniük kell a vizsgára - feltéve, ha a választott középiskola kéri.
Bár a koronavírus-fertőzöttek száma szerte a világon emelkedik, a különböző országok más-más intézkedésekkel próbálják kezelni a járványhelyzetet. Van, ahol egy-két hetes rendkívüli szünetet rendeltek el, máshol a maszkviselést is elegendőnek tartják, és nem tervezek online oktatást.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti az egyetemi gyakorlóiskolák 2022-es HVG rangsorát, amelyet két másik ELTE-intézmény követ. A gyakorlóiskolák az összesített rangsorban is kiválóan szerepelnek.
Csehországban mostantól február végéig heti rendszerességgel tesztelni fogják az általános és a középiskolák összes tanulóját - döntött pénteken a kormány.
Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban - jelentette be pénteken Alexander Schallenberg osztrák kancellár. A szigorítás az iskolákat is érinti.
A Lego alapítványa szerint a formális iskolai oktatás hátráltathatja a gyerekek fejlődését, csak a játékos tanulás fejlesztheti a kreativitást és az empátiát.
Sajtóértesülések szerint az osztrák kormány ma délelőtt bejelenti, hogy hétfőtől általános lezárást vezetnek be a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt, az iskolák tíz napra távoktatásra állnak át.
Egyre több iskolában kell rendkívüli szünetet vagy online oktatást elrendelni koronavírus-fertőzött diákok vagy tanárok miatt. A minisztérium szerint az iskolák alig egy százalékában kellett intézkedni.